Bartók Csaba: Trianon a magyar történelem legnagyobb tragédiája


Bartók Csaba, a Fidesz szegedi szervezetének alelnöke, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott beszédet a szegedi Árpád Téren. Beszédében megemlékezett Trianonról és elmondta, hogy a magyar történelem egy keserű része ez.

A rövid megemlékezésen Bartók Csaba felidézte, hogy a Trianoni békeszerződésnek köszönhetően Magyarország mekkora területektől esett el és hány ember nem számított onnantól magyarországi lakosnak. Fájdalmas és keserű emlék ez minden őszinte érzésű magyarnak, de ő a jövőbe vetett hittel, előre szeretne tekinteni.
„Trianon a magyar történelem legnagyobb tragédiája.”
– hangsúlyozta a politikus. Hozzátette, hogy mi magyarok inkább a jelenben élünk, a múlttal nem törődünk, a jövővel pedig nem foglalkozunk. Emiatt is tartja fontosnak az ilyen megemlékezéseket és azt a szemléletet miszerint igenis a jövőbe vetett hittel és reménnyel kell előre gondolkoznunk.
„Csak egy hitben erős nemzet tud alkotni és gyarapodni.”
– mondta a Fideszes politikus, a fentebb is említett gondolatait megerősítve. Beszéde végén még az országzászlót tartó díszoszlopon szereplő szavakat, a Magyar hiszekegyet szavalta el. A megemlékezest a magyar és a székely himnusz közös eléneklése zárta.