Fidesz: Botka László belebukott szegedi botrányaiba



Botka szégyent hozott a városra. Szegednek újra erős, aktív, és lendületes polgármesterre van szüksége, ezért 2019-től új korszaknak kell kezdődnie - írta friss közleményében a Fidesz Szegedi Alapszervezete.
A szegedi Fidesz közleményét változtatás nélkül közöljük.
Botka László szegedi polgármester bedobta a törölközőt. Megbukott, majd sajtótájékoztatóján elmenekült az őt kérdező újságírók elől. Hétfőn végre kiderült, hogy Botka László nem csak a miniszterelnökségre, de Szeged vezetésére is alkalmatlan. Fél év alatt belebukott a saját botrányaiba, és abba a feladatba, amire ő jelentkezett be. Szeged polgármestere, Botka László ugyanolyan szocialista, mint a többiek. Alkalmatlan politikai vezető, útját pedig botrányok és korrupció-gyanús ügyek kísérik. Kiderült, hogy - a SZEVIÉP-ügyben milliárdokat loptak el a szegedi kisvállalkozóktól, - a parkolási botrány miatt Botka helyettese, kabinetfőnöke, jegyzője ül a vádlottak padján, - Botka László több millió forintos Rolex órát hord és a vagyonnyilatkozatból kifelejtett egy 25 milliós luxusterepjárót, - a szegedi polgármester évente többször is milliós luxusutazásokra jár, - a Mars téri piac ügyében 600 milliós csalás miatt folyik nyomozás, - a Cserepes sori piacon drasztikusan megemelték az árakat, - a Napfényfürdő botrányában, egy milliárdos vállalkozónak játszották át a város vagyonát, aki megfizethetetlenül megemelte a fürdő jegyárait. Mivel ezeket Botka László szegedi polgármesterként követte el, felelnie kell tetteiért! Botka László megfutamodásával szégyent hozott Szegedre, és szégyent hozott a szegediekre. A város új embereket, új politikát, és új lendületet érdemel. Szegednek újra erős, aktív, és lendületes polgármesterre van szüksége, ezért 2019-től új korszaknak kell kezdődnie.
Fidesz szegedi szervezete