Közélet

Vízügyesek szemlézik az ár- és belvízvédelmi műveket

Vízügyesek szemlézik az ár- és belvízvédelmi műveket

2017. szeptember 5., kedd
Vízügyesek szemlézik az ár- és belvízvédelmi műveket

A nyár végi tiszai és marosi kisvízi beutazással kezdődött meg az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ár- és belvízvédelmi műveinek 2017. évi őszi felülvizsgálata.

A vonatkozó kormányrendelet értelmében évente egy alkalommal ellenőrizni kell az ár- és belvízvédelmi műveket, azok műtárgyait, tartozékait, valamint a védekezési berendezések, gépek, eszközök és felszerelések állapotát. A több hetes szemle célja, hogy a vízügyi szakemberek felmérjék a jelenlegi állapotokat és a szükséges intézkedéseket, hogy a következő évet felkészülten tudják kezdeni. A revízió során a szakemberek végigjárják az árvízvédelmi töltéseket, műtárgyakat, szivattyútelepeket, csatornákat és őrházakat. Jelenleg az igazgatósági, valamint idegen kezelésű másod rendű árvízvédelmi, és az idegen kezelésű belvízvédemi művek, valamint a vízrajzi műtárgyak, véderdők felülvizsgálata zajlik. A határ menti, közös érdekeltségű műveken kollektív szemlét tartanak majd a szegedi vízügyesek a szerb, illetve a román szakemberekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.