Közélet

Botka: Orbán Viktor és a Fidesz leváltása az életem

Botka: Orbán Viktor és a Fidesz leváltása az életem

2017. július 27., csütörtök
Botka: Orbán Viktor és a Fidesz leváltása az életem
kozeleti_kavehaz_botka29_gs

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem tűri a pártjában az árulást és a Fidesszel való kollaborációt, az ellen - szavai szerint - tűzzel-vassal harcolni fog. Botka László a 168 óra című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy ősszel programot hirdet, amelynek része, hogy kormányra kerülésük esetén hatszázezer forintos bérig mindenkinek csökkenni fog az adóterhe.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a lapnak elmondta, az MSZP kongresszusa 96 százalékkal nemcsak őt szavazta meg, hanem a programját is elfogadta. A programot előtte megvitatták, megtették a módosításokat, most már az az MSZP hivatalos irányvonala és stratégiája - részletezte.

Botka László

szerint "ha valamit közösen eldöntünk, és valaki egy hónappal később nyíltan, a sajtóban kritizálja, az árulás". Az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette

Molnár Zsoltnak

, a párt országos elnökségi tagjának a véleményét, aki szerint hagyni kellene, hogy az LMP önállóan indulhasson és az MSZP nem vitathatja el, hogy

Gyurcsány Ferencnek

, a DK elnöknek a parlamentben a helye. Botka László szerint sérti Gyurcsány Ferenc érdekeit, mert a DK elnöke lemondott 2018-ról, csak az MSZP-t szeretné elfoglalni és akkor 2022-ben, mint az ellenzék vezére térhetne vissza. "Ellenálltam és ellen is fogok állni minden olyan zsarolásnak, amely rossz szövetséget akar rám és az MSZP-re erőltetni" - fogalmazott. Elmondta, nem ismer olyan választási szövetséget, amely csak egy településre koncentrál, de meg akar állapodni a DK-val. A szocialista politikus szerint a Jobbik és a kispártok érdekeit is sérti. A Jobbikét azért, mert belépéséig Vona-Orbán-harcról szólt minden, most pedig Orbán-Botkáról beszélnek a választók. A kispártok érdekeit azért sérti, mert ezek a pártok a túlélés érdekében feláldoznak mindent, csak játszadoznak - mondta, hangsúlyozva: neki azonban

Orbán Viktor

és a Fidesz leváltása az élete. Megerősítette ugyanakkor, hogy 106 közös egyéni jelölt és közös lista kell. Botka László hangsúlyozta, két pólus van: az egyik oldalon Orbán Viktor áll, a másikon a kormányváltást akaró demokraták. Ha az utóbbi oldalon lesznek régi meg új, esetleg legújabb pólusok, az nem a kormányváltást, hanem Orbán hatalomban tartását segíti - vélekedett. "A választókat nem lehet hülyére venni. Ha a demokratikus oldalon nem látják az egységet és az elszántságot, akkor majd keresnek mást" - fogalmazott, hozzátéve: ennek a felelősségnek a tudatában tárgyalásra hívja azokat, akik kormányváltást akarnak. Botka László azt mondta, ha nem jön össze a választási szövetség a baloldali ellenzéki pártokkal, akkor sem lép vissza, végigviszi politikáját. Reagált a közvélemény-kutatási adatokra, arra, hogy megválasztása óta nem lett népszerűbb az MSZP. Botka László szerint ott tartanak, ahol tervezték, a kutatások szerint pedig csak lassú változásra van esély, mert megmerevedtek a politikai frontvonalak. Jelezte, augusztusban újabb kampányt indítanak, több tucatnyi helyre mennek el, hogy kormányzóképességüket bizonyítsák az embereknek. Elmondta, ősszel nemcsak a programját, hanem több szakembert is bemutat, hogy a választópolgárok lássák felkészültségüket. "Nem árnyékkormányt akarok alakítani, hanem valódit" - fogalmazott. A programjáról azt mondta: négyszáz-ötszázmilliárd forintos átcsoportosítást terveznek a személyijövedelemadó-rendszerben. A bruttó átlagbér duplájáig, vagyis hatszázezer forintig mindenkinek csökkenni fog az adóterhe - ígérte. Megerősítette, hogy bevezetik a 13. havi nyugdíjat is. Botka László azt mondta, fel sem merült benne, hogy lemondjon a szegedi polgármesterségről. A politikust azért kérdezték erről, mert korábban a Magyar Nemzet azt írta, tanácsadói azt javasolták, mondjon le a polgármesterségről, koncentráljon a miniszterelnök-jelöltségre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.