Komolyzenei sorozatot indított a Csongor téri Közösségi Ház



Új kezdeményezés bontakozott ki a Csongor téri Közösségi Házban, komolyzenei programsorozatot indítottak. A cél, hogy népszerűsítsék a kultúrát, és minél több szegedivel megismertessék a komolyzene szépségét.
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendeztek komolyzenei estet a Csongor téri Közösségi Házban március 28-án. Az intézmény ezzel kultúranépszerűsítő feladatot vállal fel fiatalabbak, idősebbek, családok, szociálisan hátrányosabb helyzetűek és kulturális élményre vágyók felé egyaránt nyitva. Az első alkalmon
Kosztándi István
hegedűművész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere és tanítványai adtak komolyzenei koncertet. „A SZTE-ZMK főiskolai docense, Kosztándi István vezetésével megvalósult est a nyitánya volt annak a hagyományteremtésnek, amelynek keretében kéthavonta várjuk a Csongor téri Közösségi Házba a zenekedvelőket. A cél ugyanaz, mint az irodalmi teaesteken, a kultúra népszerűsítését ugyanis nagyon fontos feladatunknak tartjuk” – fogalmazott
Kothencz János
, a Csongor téri Közösségi Ház kulturális programsorozatának elindítója. Hangsúlyozta, egy ilyen program nagy ajándék a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek és családtagjaiknak, hiszen sokan nem tudják megengedni maguknak, hogy hangversenyre vagy koncertre váltsanak belépőjegyet.