Közélet

Fidesz: a baloldal ismét túladóztatná a vállalkozásokat

Fidesz: a baloldal ismét túladóztatná a vállalkozásokat

2017. január 3., kedd
Fidesz: a baloldal ismét túladóztatná a vállalkozásokat
Halász János; Gulyás Gergely

A Fidesz szerint a baloldal adócsökkentés helyett ma is túladóztatná a vállalkozásokat és a munkaadókat, amivel ismét versenyképtelenné tenné a vállalkozásokat és elvenné a béremelés lehetőségét.

Halász János

, a kormánypárti frakció szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a baloldal a magas adókkal tönkretette, vegetálásra ítélte a magyar vállalkozásokat, ami miatt azok nem tudták fejleszteni a béreket. A legtöbb embernek kilátástalan volt a helyzete: a szocialisták miatt félmillió ember került utcára, megduplázódott a munkanélküliség, beruházások maradtak el, és még a munkavállalók is elszegényedtek - fejtette ki, hozzátéve, ebből is látszik, hogy a balliberális kormányok nem sokra becsülték a munkát. A frakciószóvivő kiemelte: a Fidesz ezzel szemben az adócsökkentés pártján áll, mert így több pénz marad a családoknál, emelkednek a bérek, növekszik a gazdaság. "Ezért idén is folytatjuk az adócsökkentéseket" - jelentette ki Halász János, példaként említve, hogy a társasági adót azért mérséklik, illetve a kisvállalkozások adókedvezményeit azért bővítik, hogy emelkedhessenek a bérek. Az új év tehát a vállalkozásoknak is újabb adócsökkentéssel indul, ami a baloldal kormányzása alatt nem volt így, akkor ugyanis az új év megszorításokat és adóemeléseket hozott a kis- és közepes vállalkozásoknak, miközben a "multik ezer milliárdokat sepertek ki az országból" - mondta Halász János, aki szerint ez a politika tönkretette a gazdaságot, a béreket ráadásul a mostani duplájának számító személyi jövedelemadó is csökkentette. Hangsúlyozta, a baloldal ma sem támogatja az adócsökkentéseket, az elmúlt években ugyanis sorra elutasították a családokat és a munkaadókat segítő adócsökkentéseket. Halász János aláhúzta, legutóbb decemberben

Gyurcsány Ferenc

DK-elnökhöz és a szocialistákhoz hasonlóan

Vona Gábor

, a Jobbik elnöke sem szavazta meg a kormány tehercsökkentési javaslatait. Halász János kérdésre megerősítette az Origo információját, amely szerint a Fidesz február 15-17. között Visegrádon tartja kihelyezett évadnyitó frakcióülését, amely a szokásoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök, a kormánypárt elnöke politikai értékelésével kezdődik. A tanácskozáson a tavaszi parlamenti ülésszak fontos kérdései kerülnek napirendre: ezek egyike a migrációs kérdés, amely Európát és Magyarországot továbbra is veszélyezteti, a másik fontos témakör pedig a 2018-as költségvetés, amelyet idén is tavasszal fogadhat el az Országgyűlés - fejtette ki a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.