A szegedi Jobbik lakossági kérdőívvel méri fel a tömegközlekedési igényeket



A radikális párt helyi szervezete szerint az emberek elégedetlenek az átalakított tömegközlekedési rendszerrel, amely nem felel meg a valós igényeknek. Kitelepüléssel, kérdőíveztetéssel gyűjtik össze a lakosság véleményét, az információkat a városüzemeltetési bizottságnak benyújtott indítványukban használják fel.
"Rendkívül sok változtatás zajlott le a szegedi tömegközlekedésben. Járatok szűntek meg, a megmaradóknál ritkítottak, s közben elmaradt gyakran a csatlakozási pontok összehangolása. Az új digitális menetrend nincs összhangban az írottal, ennek következtében sokszor a hosszú útvonalú járatok négy-öt percet késnek, vagy éppen korábban érnek a megállókhoz" - mondta
Tóth Péter
, a Jobbik városatyája. A politikus és pártja már
második sajtótájékoztatójáttartja a 26 pontban megváltoztatott menetrend ügyében, többek között a két megjelenés közötti távolságot is nehezebb leküzdeni, mert most már a 90 F nem érinti a 2-es kórházat. A Jobbik úgy döntött, hogy ezért -
Wass Albert
utalással - "Adjátok vissza a buszaimat" címmel kampányt indít a menetrend megváltoztatása érdekében. Három kérdés tesznek fel szórólapjukon: milyen járatot használt a kitöltő korábban, melyik járatokkal van gondja, milyen problémák terhelik őt? Ezek alapján állítják össze, hogy milyen módosításokat javasolnak a városüzemeltetési bizottság következő ülésén. Hét helyszínre települnek ki, a pontos időpontokat a képviselő és a párt helyi szervezetének Facebook oldalára teszik ki. A gyűjtést egészen az említett ülésig folytatják. Fontosnak tartják, hogy változtassanak, mert úgy látják, ha ez nem történik meg, még nagyobb káoszt fog okozni a tömegközlekedésben szeptember elsejei iskolakezdés után. gazdaságilag sem tartják megfontoltnak a városháza lépését, mert csupán 83 milliót spórolnak idén, miközben éves szinten 150 ezer kilométerrel kapnak kevesebbet a szegediek, s az új járatok kilométerenként kétszer annyiba kerülnek, mint a korábbiak. Azt kérte, hogy ne az utasszámlálásokra hivatkozzanak, hiszen a módosított menetrendek miatt is már kevesebben használnak buszt. Példaként a 90F járatot említette, amely az új végállomás miatt kevésbé népszerű, mint a korábban.Tóth Péter szerint nemcsak a számok a fontosak, hanem a szubjektív életminőséggel kapcsolatos tapasztalatok. "Kérjük a baloldalt, hogy a trükkök százait szüntesse meg a menetrendben, s a valós igényekre adjon választ! Ne utolsó pillanatban dobják be ötleteiket, hagyják az ellenzéket is felkészülni, hogy az összegyűjtött véleményekkel mi is összevethessük a módosításokat!" - üzente az önkormányzati képviselő.