Közélet

Nógrádi Tibor: A szegedi Fidesz tisztán tartja saját háza táját, az MSZP is tegye ezt!

Nógrádi Tibor: A szegedi Fidesz tisztán tartja saját háza táját, az MSZP is tegye ezt!

2016. április 12., kedd
Nógrádi Tibor: A szegedi Fidesz tisztán tartja saját háza táját, az MSZP is tegye ezt!
fidesz_sajttaj003kf

A Fidesz-L.É.T. frakció tagjai és a Fidesz helyi szervezetének elnöksége nem vett részt pénzmosásban, nem érintett offshore tevékenységben – szögezte le Nógrádi Tibor frakcióvezető, és egy seprűt vitt a MSZP-nek, mondván tartsák ők is tisztán saját házuk táját.

Még a múlt héten szólította fel

Ménesi Imre

MSZP-s önkormányzati képviselő a szegedi Fideszt a

vadasparki játszótérmutyi

kapcsán tartott sajtótájékoztatóján, hogy nyilatkozzanak, kik érintettek még az ügyben. Megkapták a választ, a Fidesz-L.É.T. frakció nyilatkozatot adott ki, illetve egy seprűt is átadott

Nógrádi Tibor

frakcióvezető

Mészáros Tamás

szocialista önkormányzati képviselőnek, a párt helyi irodavezetőjének, mondván, inkább a saját házuk táján sepregessenek. Mivel Ménesi a Fidesz-iroda előtt tartotta sajtótájékoztatóját, most Nógrádi az MSZP irodája elé invitálta a média képviselőit, megjegyezve, reméli, nem válik szokássá az Szegeden, hogy a pártok képviselői egymáshoz járnak mintegy vendégségbe, ha valamilyen helyi témáról mondanivalójuk akad. „A Fidesz-L.É.T. frakció tagjai és a Fidesz helyi alapszervezetének elnökségi tagjai aláírásukkal tanúsítják, hogy sem ők, sem családtagjaik nem érintettek semmiféle pénzmosásban, semmiféle mutyiban, semmiféle offshore tevékenységben, illetve egyéb bűncselekményből származó eltitkolt jövedelmük nincs” – szögezte le Nógrádi Tibor. A nyilatkozatot aláírta a frakcióvezetőn kívül

Kosik Dénes

,

Kothencz János

,

Mihálffy Béla

,

Rózsavölgyi József

,

Bohács Zsolt

,

Német Ferenc

,

Pál József,

Kovács Istvánné

és

Péli Katalin

. „Mi tisztán tartjuk a saját házunk táját. Javasoljuk Ménesi Imrének és frakciótársainak, hogy ugyanezt tegyék meg” – közölte Nógrádi, magyarán hasonló nyilatkozatot vár a helyi Fidesz-L.É.T. frakció. A Fidesz szegedi szervezetének elnöki tisztét is betöltő Nógrádi Tibor hozzáfűzte, az, hogy válaszoltak Ménesi Imre kérdésére, mit sem változtat azon, hogy ők továbbra is

Botka László

szocialista polgármester válaszára várnak.

Ahogy többször kifejtették

,a városvezető véleményét várják

Martin Schulz EP-elnök nyilatkozatáról

, illetve arra is kíváncsiak, miként vélekedik Szeged első embere a kötelező betelepítési kvótáról. Nógrádi hozzátette, a pénteki közgyűlésen ismét napirenden lesz a téma, az előző testületi ülésen Kosik Dénes napirendre sem vett előterjesztését újfent benyújtotta. Nógrádi Tibor szerint elvárható, hogy ha ők válaszolnak a szegedieket érintő és érdeklő kérdésekre, akkor Botka László is tegye meg ezt.

Seprűt kapott az MSZP - a Fidesz-L.É.T. frakció tagjai és a Fidesz helyi szervezetének elnöksége nem vett részt pénzmosásban, nem érintett offshore tevékenységben. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=626630

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. április 12.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.