Bor téri ormótlanság ellen emelt szót a szegedi Fidesz - L. É. T. (FRISSÍTVE)



Arra szólítják fel a Szegedi Városkép és Piac Kft. vezetését, haladéktalanul távolítsa el az illetlen helyen lévő illemhelyeket a Bor Tér rendezvénysorozata kapcsán.
Szeged múltjához és jelenéhez, a város patinájához méltatlan; bízunk benne, nem szándékosan okozott ormótlanságra szeretnénk felhívni a figyelmet a jelenleg is zajló Bor Tér elnevezésű önkormányzati rendezvény kapcsán. A Rerrich Béla téren két kiemelkedő jelentőségű, nagy hatású műalkotás, Melocco Miklós 1956-os emlékműve, valamint a Sárkányölő Szent György-szobor közé éppen befért a programsorozatot kiszolgáló nyilvános WC, melyet ki tudja, milyen megfontolásból helyeztek el oda a szervezők, holott nyilván más, jóval inkább európai, kulturált lehetőség is kínálkozott volna...

Ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartjuk! A sajtó nyilvánosságán keresztül kérjük az arra illetékeseket (a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Szegedi Városkép és Piac Kft. vezetését), az illetlen helyen lévő illemhelyeket haladéktalanul távolítsák el, és a jövőben úgy szervezzék rendezvényeiket, hogy az méltó legyen a város hírnevéhez, ne menjen túl a jó ízlés határain, és tartózkodjanak az olyan megoldásoktól, melyek mélyen sértik és megbántják a polgári értékrendet, a helyi közösség érzéseit! - áll a szegedi közgyűlés Fidesz - L.É.T. frakciójának "Elég az ormótlanságból" című pénteki sajtónyilatkozatában. A Fidesz-L.É.T. frakció közleménye kapcsán szerettük volna megkérdezni
Németh Istvánt
, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatóját is, arról, arrébb helyezik-e a WC-ket, ám kérdéseinkre egyelőre nem tudott választ adni. Visszahívást ígért, ám ez a pénteki napon nem történt meg... Amint jelentkezik, frissítjük cikkünket.
Szerintetek hogy mutatnak az illemhelyek a Rerrich Béla téren? KLIKK: http://szegedma.hu/?p=571445
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 18.