Fidesz: a provokátorok vállalják arcukkal és nevükkel a tetteiket


A Fidesz nem ért egyet Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével, a párt szerint arcukkal és nevükkel is vállalniuk kell a tettüket azoknak, akik "provokátorként" bénítják meg egy város életét vagy jelennek meg békés rendezvényeken.
Az adatvédelmi biztos újságírói megkeresésére csütörtökön azt közölte: a magánszemélyek esetében a hatályos jogszabályok nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy a rendezvényeken készült felvételeket továbbítsák abból a célból, hogy a képekből valamely szervezet adatbázist hozzon létre, például a "provokátornak" tartott személyek listáját. Arra reagált, hogy
Böröcz László
, a Fidelitas elnöke szerdán bejelentette: "provokátorfigyelő" csapatot alakítanak, mert "mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni" mások rendezvényét. Egyúttal arra kért mindenkit, "aki provokátorokat ismer fel", hogy küldje el nekik a nevüket, képüket. Az adatvédelmi biztos állásfoglalására reagálva a Fidesz csütörtöki közleményében azt kérdezte: mi titkolnivalója van azoknak, akik provokátorként lépnek fel? Hozzátették: arcukkal és nevükkel is vállalniuk kell a felelősséget azért, hogy "a békésen ünneplő emberek nyugalmát próbálták megzavarni és a Lánchíd lezárásával több tízezer embernek okoztak bosszúságot és kárt".