Közélet

Fidesz: a kormány tegyen rendet a bírósági végrehajtás területén!

Fidesz: a kormány tegyen rendet a bírósági végrehajtás területén!

2015. március 6., péntek
Fidesz: a kormány tegyen rendet a bírósági végrehajtás területén!

A Fidesz-frakció azt várja a kormánytól, hogy az év végéig tegyen rendet a bírósági végrehajtók "visszaélésektől hangos világában".

A kormánypárti képviselőcsoport az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: új, tiszta, átlátható és tisztességes bírósági végrehajtói rendszerre van szükség. Vissza kell állítani az emberek igazságszolgáltatásba vetett bizalmát, hatékonyabbá és gyorsabbá kell tenni az eljárásokat - hangsúlyozta a Fidesz-frakció, támogatásáról biztosítva az Igazságügyi Minisztérium (IM) törekvéseit. Az IM kedden tudatta az MTI-vel, hogy célegyenesbe érkezett a végrehajtói kamara átvilágítása, tavasszal a kormány elé kerül az a koncepció, amelynek alapján kiépül a transzparensen, gazdálkodásában felelősen, a jogszabályoknak, továbbá az általános etikai szabályoknak megfelelően, erkölcsösen és közhitelesen működő szervezet. Másnap lemondott

Patyi Gergely

, az IM igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára. Közleményében azt írta: a személyét ért "megalapozatlan és méltatlan támadásokra", valamint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarával kapcsolatos változások kiemelt jelentőségére tekintettel nyújtotta be lemondását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.