A szegedi Nagyállomáson várták a véradókat + FOTÓK



Országos véradónapot hirdettek tizenöt város vasútállomásán, hogy az ünnepek alatt történt balesetek sérültjei is megfelelő ellátásban részesülhessenek. Szegeden a Nagyállomás épületében lehetett adományozni.
Nyolcadik alkalommal rendeztek Országos Vasutas Véradónapot pénteken. A MÁV, a Vasutasok Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesülete, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat az ország tizenöt nagyvárosában várta a véradókat napközben. Szegeden a vasútállomáson 10 és 16 óra között adományozhattak a bajba jutottak megsegítéséért. "Régóta hagyomány már, hogy az ünnepek előtt egy-egy partnerrel karöltve nagyobb véradó eseményeket szervezünk meg. Ezzel a karácsonyra hazautazó embereket még utoljára mozgósítani tudjuk év vége előtt, és segíthetjük belőle azokat az embereket, akik a kórházban kénytelenek tölteni az ünnepet" - mondta el a SZEGEDma.hu portálnak
Major János
. A véradásszervezési szakmai vezető szerint karácsony közeledtével az emberekben is nagyobb a segítségnyújtó hajlandóság, évente általában 5-600 fő jelentkezik a MÁV véradónapjára. A vasutasok mellett a pályaudvaron megfordulók is készségesen adományoztak. A véradókat a következő városok vasutas helyszínein várták: Békéscsaba, Budapest (Nyugati pályaudvar), Debrecen, Dombóvár, Hatvan, Kaposvár, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Tapolca.