Kothencz János: A L.É.T. a vízi sportokat is népszerűsíti



Egy jövőbeni együttműködés alapjairól egyeztetett a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója, Csabai Edvin a L.É.T. életre hívójával, Kothencz Jánossal. Az egyik megjelölt cél, hogy a vízi sportokat – így például a kajak-kenut és a sárkányhajózást - népszerűsítsék a hátrányos helyzetű, lakótelepeken élők körében is.
A testmozgás, a sport és az egészséges életmódra nevelés legalább annyira fontos a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek körében, mint azoknak, akiknek ez természetes részben az egészségesebb családi szocializációjuk, netán anyagi helyzetük miatt. A L.É.T.–Lakótelepi Emberek ÉrdekképviseletiTársulásának alapítója,
Kothencz János
a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatójával folytatott megbeszélésen arról is beszámolt, hogy vannak társadalmi rétegek, akik gyakorlatilag információk híján lemaradnak ezekről a lehetőségekről. Ezen a helyzeten szeretne változtatni a L.É.T., a közösségépítés és a sportos életmód fontosságát hangsúlyozva focitornákat évek óta rendszeresen szerveznek, de új sportágak felé is nyitnának. Mivel Szeged a napfény mellett a vízi sportok városának is tekinthető, adódik, hogy a L.É.T. csapatához tartozók körében a kajak-kenut vagy épp a sárkányhajózást népszerűsítsék, mint szabadidős tevékenységet.

Mindez egybevág az MKKSZ stratégiai célkitűzéseivel, a szövetség ugyanis évekkel ezelőtt stratégiai célként jelölte meg, hogy az élsport mellett nyitnak a társadalom felé.
Csabai Edvin
, az MKKSZ szakmai igazgatója ezért is üdvözölte a L.É.T.alapítójának a felvetését, hogy a vízi sportot népszerűsítsék a lakótelepeken élők körében. A Kothencz Jánossal folytatott megbeszélésén Csabai Edvin hangsúlyozta, azt szeretné a kajak-kenu szövetség, hogy ne csupán évente pár óra hosszat szurkoljanak az emberek például a televízió képernyők előtt a versenyzőknek, hanem maguk is szálljanak vízre. „Az MKKSZ-nek országos szinten 120 egyesülete van, melyek taglétszáma éves szinten 10%-kal növekszik. Célunk szabadidős központok, színterek létrehozása, amiben partnerek a helyi egyesületek vezetői, hiszen nekik is érdekük, hogy ne csak a versenyzőkkel és az utánpótlással foglalkozzanak” – részletezte Csabai Edvin.

A szabadidős szakágak közé tartozik a vízitúra és a sárkányhajó is, ez utóbbi virágkorát éli, részben talán azért, mert előképzettség nélkül is öt perc gyakorlás után beül a hajóba, és élvezi, ráadásul tömegeket mozgat meg. Két éve sulisárkány programot is indítottak, melynek lényege, hogy a szövetség keresi fel az oktatási intézményeket és bemutatja a gyerekeknek a sportágakat. „Imádnak Szegedre jönni a kajak-kenusok, amit mi sem bizonyít jobban, hogy minden nézőszám-rekord itt dől meg, az esetenként 20-30 ezres tömeg olyan hangulatot teremt a pályán, ami máshol nincs” – magyarázta a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója, aki a csütörtökön kezdődő az
ifjúsági és U23-as vbkapcsán érkezett Szegedre. Csabai Edvin és Kothencz János megállapodott abban, hogy L.É.T. felveszi a kapcsolatot a helyi egyesülettel, és közösen dolgozzák ki az együttműködés részleteit, kereteit.