Közélet

Letették a mórahalmi elkerülő út alapkövét + FOTÓK

Letették a mórahalmi elkerülő út alapkövét + FOTÓK

2014. március 27., csütörtök
Letették a mórahalmi elkerülő út alapkövét + FOTÓK
alapkoletetel14_gs

Az egész térség fejlődése szempontjából meghatározó a Mórahalmot elkerülő 55-ös számú út fejlesztése – jelentette ki B. Nagy László kormánymegbízott a több mint 4,5 milliárd forintból megépülő útszakasz ünnepélyes alapkőletételén.

Jövő év nyarára készül el a Mórahalmot északról elkerülő, 7,1 kilométer hosszú útszakasz. Az ünnepélyes alapkőletételen

Nógrádi Zoltán

polgármester, fideszes országgyűlési képviselő emlékeztetett, az 55-ös számú főút mindig meghatározta a település fejlődését, gyakorlatilag ez tette várossá az 1950-ben községi jogot kapó Mórahalmot. „Mióta Mórahalom önmagát megtalálta a térség központjaként, olyan fejlődésen ment keresztül, ami szükségessé tette, hogy a rajta keresztülhaladó egykori kereskedelmi útvonalat most kivezessük a városból” – tette hozzá Nógrádi, aki köszönetet mondott azoknak, akik sokat tettek az elkerülő út megépítéséért. „A mára járási központtá vált Mórahalomnak szüksége van arra, hogy megfelelő minőségű úton lehessen megközelíteni” – jelentette ki

B. Nagy László

kormánymegbízott, aki szerint a huszonnegyedik órában született pozitív döntés az elkerülő megépítéséről, melyre több mint másfél évtizedet kellett várnia a környéken élőknek. „Az 55-ös főút Bajáig történő felújítása az egész térség fejlődéséhez hozzájárul. Csongrád megyére, a Homokhátságra igenis ráférnek az ilyen beruházások, melyek felpezsdíthetik a gazdasági életet” – fogalmazott B. Nagy László, Csongrád megye 2-es számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje.

Loppert Dániel

, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója arról tájékoztatott, hogy 4,6 milliárd forintból épül meg a 7,1 kilométer elkerülő szakasz. Az új nyomvonal kétszer egy sávos lesz, mely mentén 3 körforgalmat is építenek, a Vágói csatorna felett pedig egy 26 méteres vasbetonhíd épül. Az elkerülő mentén mintegy 1000 fát és 26.700 cserjét is telepítenek. Az 55-ös számú másodrendű főút korszerűsítése összesen 94 kilométer hosszan valósul meg, öt szakaszra bontva, ennek egyik része a mórahalmi elkerülő út. Jelenleg az előkészítő munkálatokat végzik, a kivitelezés a tavasz folyamán Szeged és Mórahalom, valamint Tataháza és Baja között is megkezdődik. Loppert Dániel elmondta, a mórahalmi elkerülő út megépítésével az 55-ös jövő év második felére Szegedtől egészen Mélykútig, csaknem 60 kilométeren átkelési szakasz mentesség válik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.