Szegeden tarol a pacal



Hódmezővásárhelyen a marhapörkölt a kelendőbb, Szegeden azonban a pacal iránt van a legnagyobb érdeklődés - tudtuk meg a pörköltbolt tulajdonosától. A nagy érdeklődésre való tekintettel hamarosan kocsonyával is bővül a kínálat.
Hatadagnyi pacalpörkölttel távozott a rókusi Tesco mellett üzemelő
Vadász Tibor
. "A panel ötödik emeletén nem sok lehetőségünk van bográcsozásra, pedig az egész család nagyon szereti a paprikás ízeket. Eddig étteremből hozattunk (főleg ha édesapám meglátogatott minket), azonban mióta hozzánk is ilyen közel megnyílt, átszoktunk az itteni kínálatra" - árulta el a vásárló. Főképp a pacalnak örült, mint mondta, kevés helyen készítik ezt az ételt igazán jól, a bolt termékével azonban nagyon meg volt elégedve. "Hódmezővásárhelyen inkább a marhapörköltet keresik többen, azonban itt Szegeden egyértelműen a pacal a legkelendőbb" - erősítette meg a helyszínen tapasztaltakat
Mucsi Tamás
ügyvezető. Lassan egy hónapja várja a Rókuson is vásárlóit a bolt, amely a nagy érdeklődésen felbuzdulva állandóan bővíti kínálatát. A vadászszezon kezdetével bevezetett szarvaspörkölt néha hiánycikknek is számít, hamarosan pedig a sertéskocsonya is megjelenik a választékban. "Több megkeresés is arra sarkallt minket, hogy a sertéskocsonyát is felvegyük termékeink közé: az időjárás függvényében körülbelül két hét múlva vásárlóink is megízlelhetik a házias recepttel elkészített ételt" - árulta el az ügyvezető. A pörköltbolt árairól és aktuális akcióiról
és
tájékozódhatnak!