120 romatelepen élőnek építene lakóparkot az egyházmegye + FOTÓK



Huszonkét kiskundorozsmai nehéz sorsú cigány családnak építene lakóparkot a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Az Árpa és Búza utca által határolt területen emberhez méltatlan körülmények között élőknek segítenének a beruházással.
Hatan élnek egy Árpa utcai lakásban Kolompár Józsefék. „A legjobban a fürdőszoba és a wc hiányzik, ráadásul télen majd megfagy az ember. Fával tüzelünk, de rosszak a nyílászárók, a gyerekek fáznak” – sorolta a problémákat. Nekik és további huszonegy kiskundorozsmai családnak segítene a Szeged-Csanádi Egyházmegye egy lakópark építésével. Sajátos együttműködése van a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal az egyházmegyének, akik a Dorozsmán élő családok normális lakhatási körülményeinek kialakításában kértek a segítséget.
Kiss-Rigó László
megyés püspök elmondta, az új lakópark kialakításával megteremthetik annak a lehetőségét is, hogy önmagukon segítsenek az ott élők, hiszen saját erőből onnan, ahol most élnek, kiemelkedni nem tudnak. Hangsúlyozta, a katolikus közösségnek kötelessége segítenie a rászorulókon. „A hit tettek nélkül halott, mi pedig élő hittel szeretnénk rendelkezni. Egy keresztény hívő ember nem hajthatja le a fejét tiszta lelkiismerettel anélkül, hogy ne tenne valamit olyan esetekben, mint amilyen a dorozsmai családok helyzete” – hangsúlyozta a püspök. A tervezett lakóparkkal kapcsolatban közölte, a lakásokon kívül egy kápolnát is építenének, továbbá egy közösségi házat és egy sportpályát. „Minden fejlesztést az ott élőkkel és képviselőikkel egyeztetve szeretnénk kialakítani. A Keresztény Roma Szakkollégium mintájára azt szeretnénk, hogy a lakópark nehéz sorsú nem roma családokat is befogadna” – tette hozzá Kiss-Rigó László. Kezdeményezésükhöz anyagi támogatást nem kérnek Szeged városától, erkölcsit és jogit viszont igen, például a szükséges terület rendelkezésre bocsátását. A munkát minél hamarabb el szeretnék kezdeni, most a kérelem átvétele után felkeresik az önkormányzatot, így megkezdődhetnek az egyeztetések. „A történelem folyamán ilyen lehetősége még nem volt a cigányságnak” – erről már
Nagy Mihály
, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszélt. Portálunknak elmondta, ők maguk jelentik a garanciát arra, hogy a lakópark állapotát megőrzik. „Az oda költözők kezét nem engedjük el, ott leszünk velünk. Tudjuk jól, ha magukra hagynánk őket, hamar putrivá válnának az új házak. Külön felelősök lesznek, akik a rendért és tisztaságért fognak felelni” – szögezte le Nagy Mihály.
Raffael György
roma mediátor a sajtótájékoztatón elmondta, ha a társadalmi mobilitás hiánya olyan méreteket ölt, mint a dorozsmai telepen, az már közügy. Hozzátette, a beköltözéssel kezdődik majd csak a munka neheze, hiszen a romáknak a társadalmi integrációját segíteniük kell, életvezetési tanácsokat kell nekik nyújtani, hogy az öngondoskodás feltételeinek alapjait megteremtsék.