Becsey Zsolt: "Nincs már mit eladni, elérkeztünk a korszakhatárig"

Ha az eurozóna tagja lenne Magyarország - ahogyan azt eredetileg 2006-ra, majd 2007-re tervezték politikusaink -, a sok pozitív hatás mellett nyilván jóval alacsonyabb kamatokkal számolhatnánk most, kisebb lenne az ország eladósodottsága, így a bedőlés veszélye is csökkenne, kiszámíthatóbb gazdasági környezetben, jóval kecsegtetőbb kilátásokkal néznénk szembe a mindenkit fenyegető globális gazdasági és pénzügyi válsággal, hangsúlyozta Becsey Zsolt miniszterelnöki külgazdasági megbízott az Ötágú Síp Kulturális Egyesület meghívása alkalmából rendezett fórumon a Megyeházán.

Húsz év után Magyarország csak most jutott el a gazdaságpolitikában arra a felismerésre, hogy annyit tud csak költeni, amennyit valójában megkeresett. A Gazdaság és nemzetpolitika című előadásában a politikus jelenlegi helyzetünk okaira is meglelte a magyarázatot. Egyszerűen feléltük, elherdáltuk a privatizációból befolyt pénzt, nem tettük félre külön vagyonalapba. A rendszerváltással milliók vesztették el állásukat és kerültek az utcára, az új, munkahelyteremtő beruházások viszont elmaradtak, mint ahogyan az új technológiák bevezetésével sem nőtt kívánt mértékben a foglalkoztatás. Igazából 2010-re derült ki, nincs tovább, nincs már mit eladni, az idén pedig elérkeztünk a korszakhatárig. Véget ért az 1973 óta tartó időszak, nem tudunk továbblépni, ha nem kezdünk el egy új kényszerítő gazdaságpolitikát, amely azon alapul, csak annyit költünk, amennyink van. Az ország demográfiai helyzete is elkeserítő, ami egyaránt vonatkozik a határon túli magyarokra is. Ahogy kinyíltak a határok, megnövekedett a migráció a központok felé. Még jó, hogy a jelenség nem tömeges, és a fiatalok többnyire a Kárpát-medencén belül próbáltnak szerencsét, nem szaladnak világgá, mint a Lengyelországból vagy a balti államokból származó társaik. Az elkövetkező néhány évtizedben mindenképpen az lesz a trend, hogy a határon túli diplomás fiatalokat beszippantja az anyaország, a szakképzetlenek és az öregek maradnak otthon, ami még inkább növeli kiszolgáltatottságukat és védtelenségüket.

Ezzel párhuzamosan nő majd a feszültség a munkanélküli, képzetlen hazai munkaerő és a határon túlról érkező diplomások között.

Becsey

szerint az lenne az üdvös, ha ez a vándorlás nem egyirányú lenne, s Budapestről is mennének fiatalok Kolozsvárra, s ott telepednének le. Hiányzik az ellenirányú mozgás, ez a lehetőség ma még – sajnos – utópia. A tőkekihelyezés is többnyire országon belül történik, kevés az olyan cég vagy vállalkozás, amely a határon túli, szomszédos országokban tervez beruházni. Nagyon erős még a helyi, önös érdek a gazdasági döntésekben is, vagy ahogy a politikus találóan megfogalmazta: még mindig „a hollét határozza meg a tudatot”.Az egyetemes magyar érdek így egyre nehezebben tud érvényesülni és kifejezésre jutni. Becsey megfigyelése szerint, amint egy szomszédos ország belép az EU-ba, a NATO-ba, vagy felgyorsulnak az integrációs folyamatok, rendre felerősödnek nála a magyarellenes kirohanások is. Ha ez igaz, márpedig a megfigyelések ezt igazolják, akkor Románia schengeni belépésével semmi jóra nem számíthatunk, és ugyanez vonatkozik Szerbiára is, ha megkapja az EU-s társult tagi státust. Az európai integrációval ezen országok nem borultak egymás nyakába, téves volt feltételezni, hogy majd a közös európai családban könnyebben egymásra találnak. Ez veszélyes folyamatnak ígérkezik a jövőben, mert Magyarország semmit sem tehet ellene, kötik az európai jogszabályok. A magyar elit számára nem lesz könnyű az elkövetkező 10 évben megtalálni a megfelelő magatartást. A hazai politika abban is téved, amikor a határon túliak esetében kizárólag az ottani magyar pártokat preferálja és fogadja el a közösség reprezentatív képviselőjeként. Minden határon túli magyar párt saját magát tartja legitim képviselőnek, maga mögé próbálja felsorakoztatni, sokszor maga alá gyűrni a gazdasági elitet és a civileket, saját klientúráját erősíteni. Ebből kifolyólag mindenhol megosztott a magyarság, ami előbb-utóbb ahhoz vezet, hogy az ottani közösség elfordul tőlük és nem rájuk voksol. Így könnyen előfordulhat Romániában, a Felvidéken, de a Vajdaságban is, hogy egyetlen magyar párt sem kerül be az ottani parlamentbe. Egyfajta helyi politikai játékszabálynak való megfelelés erősödik meg bennük, eluralkodnak a pártvezetésen belüli bizánci stílus ismérvei, az oligarcha apák bukása után pedig jönnek a 28-30 éves fiúk, az utánpótlás, hogy folytassák a megkezdett utat. Ezt kellene meggátolni, mert ha az ilyen politikai örökség folytatódik, a határon túli magyarságra nem túl fényes jövő vár, fejezte be eszmefuttatását a politikus. Az előadás után a közönségnek módjában állt kérdezni is az előadótól.