A kisebbség helyzete volt a Közéleti Kávéház témája + FOTÓK

A Közéleti Kávéházban péntek este Nagy Mihály, a Szegedi Cigány Önkormányzat elnöke és Hajdú Géza, a dorozsmai művelődési ház igazgatója beszélt a cigányság múltjáról, a felzárkóztatás lehetőségeiről és akadályairól.

Hogyan érezheti magát az a magyar, aki egy bécsi nagyáruházban ezzel a felirattal találkozik: „Magyar, ne lopj!”, vagy az a székely, aki először járva a fővárosunkban úgy elérzékenyül, hogy sírva fakad a Budapest tábla láttán, majd később megkapja, mit akar itt ez a román. Nyilván hasonlót éreznek, mint a környezetünkben élő cigányok, akiknek a felemelkedéséről és integrációjáról immár 30 éve beszélünk, miközben helyzetük csak súlyosbodik, elutasítottságuk nő, a társadalom pedig egyre kirekesztőbbé, türelmetlenebbé válik velük szemben. A Közéleti Kávéház legutóbbi témája éppen ez volt, a cigányság múltja, jelene és jövője. Az est házigazdája

Szalay István

matematikus, Szeged egykori polgármestere volt, beszélgetőtársai pedig

Nagy Mihály

, a Szegedi Cigány Önkormányzat elnöke és

Hajdú Géza

, a dorozsmai művelődési ház igazgatója. Az ország előtt álló egyik legnagyobb probléma és kihívás a cigányság kérdésének megnyugtató rendezése, ezért Szalay a jövőben is rendszeresen szeretne foglalkozni a témával. Talán nem a magas politikától kell kész megoldást várni, fogalmazott, hanem az alulról jövő kis kezdeményezések hatására remélni, hogy ha nem is máról holnapra, de hosszú és kitartó munka eredményeként, megváltozik a legnagyobb kisebbség helyzete.

A kisebbség sorsa mindig a többségtől függ

A rendszerváltás nem segített a cigányságon, nem hogy felemelkedni nem tudtak, inkább még lejjebb csúsztak. A cigány önkormányzat évi 1 millió 250 ezer forint támogatást kap, amiből nemigen telik semmire, az alapvető működési feltételek hiányoznak, hangsúlyozta Nagy Mihály. Több mint 1,5 milliós tartozást örököltek, de nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy hiába dolgoznának, szerveznének különböző rendezvényeket, programokat, nincs hol. Volt egy elhíresült épületük a Cserepes soron, de azt a korábbi vezetés nem tudta megtartani. A dorozsmai művelődési ház az egyetlen hely a városban, amely befogadja a romákat. Az intézmény igazgatója szerint nem lehet kultúrházat vagy közösségi házat fenntartani úgy, hogy a működésére egy fillért sem áldozunk. Az említett Amaro Kher közösségi házzal a Cserepes soron ez történt, csak ígéretek voltak az önkormányzat részéről, pénz nem. A kezdeményezés kudarcáért nem szabadna kizárólag a cigányságot okolni, és főleg nem bűnbakokat keresni, mert az nem szolgálja a békés egymás mellett élést, a másik fél elfogadását. Ha nem adnak eszközt ahhoz, hogy a roma ember meg tudjon állni a saját lábán, akkor nem kell csodálkozni, hogy a dolgok idáig fajultak. Egy kisebbség sorsa ugyanis mindig a többségtől függ. Csak esélyt szeretnének, hogy ők is dolgozhassanak, eltarthassák családjukat, szögezte le Hajdú.

Légüres térbe került a cigány értelmiségi

Pozitív példát ott találhatunk, folytatta az igazgató, ahol nem bomlottak fel a hagyományos közösségek, ahol nagyobb az egymásra utaltság az emberek között. A romák fejlődése, felzárkózása elmaradt, így egyre nagyobbak, szinte áthidalhatatlanok a különbségek. Régen a szegregált iskolákból funkcionális analfabéták kerültek ki, a romák nagyon kis hányadának sikerült folytatnia tanulmányait, ezért az értelmiségi réteg is csak jóval megkésve fejlődött ki. Közülük is a visszahúzó erő miatt sokan inkább letagadják romaságukat a jobb és gyorsabb érvényesülés reményében. Visszamenni, visszailleszkedni már nem tudnak, mert elszakadtak gyökereiktől, a többségi társadalom pedig nem fogadta be őket, így a kettő között lebegnek légüres térben. Szalay István szerint ahogyan Erdélyben vannak magyar, Békéscsabán pedig román iskolák, miért nincsenek hasonló oktatási intézményei a romáknak nálunk. Mindenki eleve szegregációról és alacsony oktatási színvonalról beszél, pedig ez nem szükségszerű. Vasárnapi iskolákat is lehetne létesíteni, ahova nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is eljöhetnének, s olyan ismereteket oktathatnának szórakoztató, játékos formában, aminek az életben is hasznát vehetik. Rafael György úgy látja, nem az oktatás jelent egyedüli kitörési pontot, felemelkedési lehetőséget a cigányság számára. Ha az alapszükségletek nincsenek kielégítve, felsőbb igényekről sem beszélhetünk. Olyan ez, mintha egy fuldoklónak szép nőket mutogatnának. György is sértve érzi magát, ha szembeállítják a magyarokat és a cigányokat, hiszen ugyanolyan magyarnak tartja magát, mint bárki más. A cigányságnak nincs szüksége olyan vezetőkre, akik csak a saját zsebük megtömésével vannak elfoglalva, vagy az Európa Tanácsban 1,4 millió forintért a semmiről beszélnek.

Milliárdok mentek el felzárkóztatásra

Nem véletlen, hogy a zsidó közösség nem óhajtotta magát kisebbségként elismertetni, magyarázta a jelenséget Hajdú Géza, mert nagy volt az ellentét, az ellenük irányuló ellenszenv, ezt nem akarták növelni. A beszélgetés során többször mintaként emlegetették a roma kultúrát is oktató pécsi Gandhi Gimnáziumot, amely bentlakásos kollégiumrendszerével, külföldi tanáraival, magas szintű oktatóprogramjával valóban példa értékű lehet a felemelkedni vágyó cigány fiatalok számára. Nagy Mihály elmondta, kidolgozott programjuk van arra, hogy kettős mentorálással, délutáni, iskola utáni foglalkozásokkal hogyan tudnának segíteni az elmaradott, legrászorultabb tanulókon. Tárgyalásokat folytatnak Kiss-Rigó László püspök úrral, aki megértést tanúsított a kezdeményezés iránt. A program a szülők integrálását, a közösségi élet fellendítését is tartalmazza, amely szociális munkások, nevelők bevonásával elősegítené a közösség gyorsabb, hatékonyabb integrálódását. Felzárkóztatás címén az országban eddig 4 milliárd forintot dobtak ki az ablakon, még sincs kézzel fogható eredmény. A folyamatot az óvodában kellene kezdeni, véli Nagy úr, de csak úgy van értelme, ha az állam is mögöttük áll és nem hagyja őket magukra. Ha nem ezt teszi, a helyzet 50 év múlva sem változik.