Közélet

MSZP: a Fidesz kettős politikát képvisel

MSZP: a Fidesz kettős politikát képvisel

2011. október 29., szombat
MSZP: a Fidesz kettős politikát képvisel

Az MSZP szerint a Fidesz kettős politikát képvisel, ez a kormány kommunikációja és a megvalósított intézkedések között is tetten érhető.

Kormos Kata

, az MSZP szóvivője szombati sajtótájékoztatóján Budapesten azt mondta, a fideszesek folyamatosan arról beszélnek: fontos, hogy minél több gyermek szülessen, és ezért családközpontú politikát kell folytatni, ezzel szemben az egy- és kétgyermekes családok jövőre kevesebbet keresnek majd. Azok a kétgyerekes szülők, akik nettó 137 ezer forintot keresnek, jövőre 12 ezer forinttal kevesebbet keresnek majd minden hónapban. Egyes hírek szerint pedig hátrányba akarják hozni az élettársak által nevelt gyerekeket, a családi pótlék összegét pedig négy évig a tervek szerint még az inflációval arányosan sem növelnék - tette hozzá.

Török Zsolt,

az ellenzéki párt másik szóvivője azt hangsúlyozta, hogy miközben az embereknek nem tudnak pár ezer forintot adni, addig a Köztársasági Elnöki Hivatal 300 millió forintot költ autóbeszerzésre, bútor- és zongoravásárlásra, a kormány pedig az államtitkároknak vett autót 600 millió forintért. Nincs pénz gyerekétkeztetésre, fáznak a gyerekek a Pest megyei iskolákban a gáz kikapcsolása miatt, és eközben a kormány 500 milliót költ a Parlament díszkivilágítására, és 2,5 milliárdot akarnak fordítani 2012-ben a Kossuth tér rendbe tételére - sorolta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy több fideszes képviselő több mint egymillió forint közpénzt vesz fel juttatásként. Példaként említette

Wintermantel Zsolt

országgyűlési képviselőt, Újpest polgármesterét, aki a Fővárosi Közgyűlés tagja is, ő - a szóvivő szerint - 1,5 milliót kap havonta.

Rogán Antal

pedig, aki országgyűlési képviselő, V. kerületi polgármester és a Fővárosi Közgyűlési tagja is, 2,2 millió forintot vesz fel - folytatta. Az MSZP arra kéri a fiatalokat, a pályakezdőket, a családalapítás előtt állókat, hogy menjenek oda országgyűlési képviselőjükhöz, és mondják meg neki, "nem erről volt szó" - közölte Török Zsolt.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.