Közélet

Lezárult a Szegedi Reklámhét

Lezárult a Szegedi Reklámhét

2011. május 16., hétfő
Lezárult a Szegedi Reklámhét

Május 14-én a II. Belvárosi Kirakatverseny díjkiosztó ünnepségével lezárult a Szegedi Reklámhét, amelynek bőséges programválasztékából idén két hétig szemezgethettek a reklámszakma iránt érdeklődők. A programsorozat szervezésében a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kommunikációs és Reklámklubja mellett idén kétszer annyi kreatív ügynökség, szakmai szervezet, és oktatási intézmény vett részt, mint tavaly, ezzel erősítve az összefogást, valamint a több szakmai területet is mozgásba hozó reklám kollektív PR-jét.

A május 5-ei Reklám Nyílt Napon 10 kreatív ügynökség, nyomda, elektronikus média szerkesztőség, kiadó és call center nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt; a Belvárosi mozi pedig díjmentesen mutatta be a Clio Awards 2010-es, díjnyertes reklámfilmjeit. A Szegedi Reklámhét keretében megnyílt az első európai üzeneteket közvetítő plakátkiállítás. A kiállított 27 EU-s plakát május 29-ig még megtekinthető a Reök-palota előtti téren. A hét legnépszerűbb eseménye talán a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület

No Kamu

címet viselő, hamis tárgyakat bemutató kiállítása volt, amelyet több mint 32 iskolás csoport és számos egyénileg érkező látogató tekintett meg. A kiállítások és a szakmai előadások mellett versenyre is sor került. A 2011. évi kirakatversenyre idén 21 üzlet nevezett be; az esemény díjkiosztóján 11 kategóriában hirdettek nyerteseket. Az idén először két napon át a közönség is szavazhatott a számára legjobban tetsző kirakatra. Összesen 850 közönségszavazat érkezett be a díjkiosztót megelőzően, melyből 209 szavazattal nyert a Corner Trade Kft. Kölcsey utcai ékszerüzlete. A vállalkozások működését a szervezők a védjegy, a hamisítás és az ellene való fellépés jogi és gyakorlati eszközeinek bemutatásával, a cégek fejlődését segítő, jövőt alakító technológiák és technikák alkalmazási lehetőségeiről folytatott beszélgetéssel, valamint a vállalati társadalmi felelősségvállalásról tartott előadásokkal igyekezték segíteni.

A Kirakatverseny eredményei

„Kulturális Séta - Szeged 11” című programsorozat azaz a Művészi installáció az üres kirakatokban című verseny és a II. Szegedi Belvárosi Kirakatverseny eredményhirdetése, 2011. május 13-23. A zsűrizés május 13-án történt. A díjátadót május 14-én 12 órakor a Reök-palota Zöld szalonjában tartották meg.

Rövid értékelés:

A II. Szegedi Belvárosi Kirakatversenyen 22 benevezett versenykirakat indult. A korábbi évhez képest ez jóval nagyobb létszám és a fejlődés is nyilvánvalóan látszik. Az idei év versenyének újdonsága a közönségszavazás volt. Elindították az üresen tátongó kirakatok felhasználását, egy várható kirakati turizmus elképzelése mentén. A szervezők üdvözölnék, ha a látottak, a versenyen tapasztalt kirakati színvonal a hétköznapokba beépülne, és a hétköznapok vizuális kultúrájának része lenne. Remélik, hogy a városvezetés a további programjaik mellé áll, és támogatja azt.

Művészi installáció az üres kirakatokban című verseny díjazottja:

Készítő: Hajnóczi utcai Óvoda, Kisvakond és a Süni csoportja Díj: A legjobb művészi installációs díj Helyszín: Klauzál tér Felkészítő: Szokola Mária

A II. Szegedi Belvárosi Kirakatverseny 2011. évi díjazottjai:

A leglátványosabb kirakat díj Kirakatrendező: Jákói Mária Ofotért kirakat, Kárász u. 6. Téma: Szegedi Szabadtéri Játékok, Carmen Árurendezésért díj Kirakatrendező: Szívós Sándorné Amnesia - Kárász u. 10. Téma: színház Árurendezésért díj Kirakatrendező: Balogh Erika Griff Collection, Kárász u. 10. Téma: zene A legjobb ötletért díj Kirakatrendező: Molnárné Kovács Tünde Képcsarnok - Kárász u.17. Téma: zene, művészet A legrendezettebb portál díj Kirakatrendező: Lehoczky Éva Punch, Nina, Station üzletek részére Szép kirakatért díj Kirakatrendező: Hódi Emese Palánk Borház - Oskola u. 17. Téma: Borfesztivál Szép kirakatért díj Kirakatrendező: Páger Jánosné Direkt Design - Kelemen u. 4. Téma: Borfesztivál, Szegedi fesztiválok Különdíj Kirakatrendező: Gyenes Teodóra Eldorado üzlet kirakata Téma: Szeged, hírös város... Installációs díj Kirakatrendező: Beke Beáta Swarovski - Kárász u. 3. Installációs díj Kirakatrendező: Török Zsuzsanna Corner Trade Kft - Kölcsey u. 5. Téma: Borfesztivál Közönségdíj: Csak a szavazólapokon lehetett szavazni. A szavazatok a díjátadó előtt lettek összeszámolva. Összesen 850 db szavazat érkezett. Ebből 209 db szavazatot és ezzel a legtöbbet kapta: Corner Trade Kft. Ékszerkirakata (Kölcsey u. 5.) A versenykirakatok 2011. május 23-ig megtekinthetőek. Gratulálunk a díjazottaknak, a versenyzőknek!

A zsűri tagjai voltak:

Nátyi Róbert, a zsűri elnöke, Reök-palota művészeti vezetője Sándor Miklós, a Dekorszövetség elnöke, festőművész, volt dekoratőr iskola tanára Polónyi Károly, a Dekorszövetség alelnöke, festőművész, volt dekoratőr iskola tanára Majoros László, Egerből, dekoratőr, többszörös nyertese az egykori szegedi kirakatversenyeknek Sárkics Eszter, Dekorszövetség titkára, tervezőszerkesztő, dekoratőr A zsűrizésben részt vett, illetve végigkísérte az értékelést: Kozsuchné Somogyi Katalin, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozásfejlesztési igazgatója. A Dekorszövetség önkéntes szegedi szervezői: Molnárné Kovács Tünde, kirakatrendező Szokola Mária, kirakatrendező

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.