Közélet

Megkapta a Mal a környezethasználati engedélyt

Megkapta a Mal a környezethasználati engedélyt

2011. január 22., szombat
Megkapta a Mal a környezethasználati engedélyt

Megkapta a vörösiszap-katasztrófában érintett Mal Zrt. az egységes környezethasználati engedélyt a zöldhatóságtól - írja a híTV.

Erről a Közép-dunántúli, Vízügyi és Természetvédelmi Felügyelőség pénteken hozott határozatot, melyet közzétett internetes oldalán. A hatóság azonban számos szabályt és határidőt írt elő a Malnak a 2018. március 31-ig érvényes engedélyről szóló határozatban. A kitételek főként a hulladékkal kapcsolatos gazdálkodásra, a levegő és a vizek tisztaságára, a zagytározókkal kapcsolatos követelményekre vonatkoznak. A zöldhatóság által megadott engedély ráadásul nem mentesíti a céget a vörösiszap kezelésére, és az ehhez szükséges létesítmények, berendezések építésére, használatbavételére, üzemeltetésére, rekultivációjára és utógondozására vonatkozó engedélyek beszerzése alól. Hulladékgazdálkodás szempontjából kötelezik a Malt, hogy naprakész nyilvántartást vezessen a hulladékokról – akár saját gyártáskor keletkezik, akár másoktól veszi át kezelésre. Ezekről a hulladékokról folyamatos adatszolgáltatási kötelezettsége is van a cégnek. Hasonló adatszolgáltatási és mérési kötelezettségek vannak a zaj- és rezgésvédelem, a levegő és a vizek szennyezettségére vonatkozóan. Az engedély előírja azt is, hogy felül kell vizsgálni a vörösiszap-tározók körüli résfal vízzáróságát. (Forrás:

hírTV

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.