Hazudott a Mal-vezér?


A Mal Zrt. egy mostani és egy korábbi munkatársa is arról számolt be két kereskedelmi televíziónak, hogy már korábban észlelték a tározó szivárgását. A Heti Válasz arról tudósít, hogy míg a Mal Zrt. vezérigazgatója, Bakonyi Zoltán ezt cáfolta, immár két tanú is ezt állítja.
A Tv2 Naplója megszólaltatta a Mal Zrt. egyik volt alkalmazottját, aki arról számolt be, hogy a cégnél igenis tudtak a gát szivárgásáról. Ezt az információt cáfolta korábban a Mal vezérigazgatója,
Bakonyi Zoltán
. A Napló stábjának most sikerült megszólaltatnia az alumíniumcég egyik alkalmazottját. A férfi arra a kérdésre, hogy valóban régóta szivárgott-e a tározó, a következőt felelte: „Igen, szivárgott, méghozzá egy hónapja, ha nem több ideje már. Az oldalán folyt ki az anyag. Nem is az volt a baj, hanem, hogy feltöltötték. Több száz köbméter vizet töltöttek bele, és ez a megengedettnél magasabb. Már a gát is magasabb. Azért, mert a timföldgyárból ki kellett mosni a tartályokat.” A Napló több helyi lakos és a Mal-alkalmazott elmondására alapozva azt a teóriát mutatta be, hogy a gátszakadás napján a rengeteg iszapos víz az erős keleti szélben hullámzani kezdett, s ezt már nem bírt a korábbiaknál gyengébb anyagokból megmagasított gát.