Annak látszani, aki vagyok – beszélgetés egy protokollszakértővel

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar stíluskommunikátor szakirányú továbbképzési szakának megnyitóján néhol talán kegyetlen, de megszívlelendő őszinteséggel fogadott minket bizalmába Görög Ibolya protokollszakértő. A Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályának egykori protokollfőnökével Stílus és hitelesség című nyitóelőadása előtt beszélgettünk.

„A politikai kommunikáció körülbelül húsz éve került előtérbe, amint a többpártrendszerben fontossá vált a szavazók 'elcsábítása' is" - tért ki a szakember a politikai stílusokat citáló első kérdésünkre. „Akkor a szabadságot, a függetlenséget próbálták kívülről is érzékeltetni a közéleti szereplők, lezserül, sportosan, borostával jelentek meg stb. Azonban a saját kárukon érezték meg, hogy kis hazánkban egy politikusnak azért kell konzervatívan kinéznie, hogy ne vonja el a tartalomról a figyelmet küllemével. 1993-ban már minden párt tudta, hogy öltöny-nyakkendő az uniformis a magyar politikai porondon. Később minden párt szerzett maga mögé szakembereket, de legnagyobb bánatomra ezek amerikai iskolába jártak, tudásukat itt kétes hatékonysággal lehetett csak kamatoztatni. Mondok egy példát. A miniszterelnök-jelöltek a választás idején járták az országot, ahogy már fent említettem, kockás flanelingben, farmerben borostával, a másik ingujjban, felhajtva, mint aki megy mosogatni. Azért, mert azt mondta a politikai PR, hogy azt sugalld, egy vagy a nép közül. Ez Amerikában igaz, de Európában nem. Ha visszagondol a történelmünkre, már legalább kétezer éves hagyomány, hogy mindig van vezetőnk, aki jócskán a nép fölött áll, s uralkodik. Az öreg kontinensen a miniszterelnök-jelölt nem egy közülünk, hanem több, mint én. Neki nem szabad lemennie a nép közé öltözködésében és stílusában. Nálunk az emberek a vezetőjükre fel akarnak nézni."

Az egyik emelkedett, a másik populista

Egy politikai közszereplőnek elsődleges kommunikációs célja, hogy meggyőzze az embereket, a hallgatóságát - véli a 2007-ben megjelent Protokoll az életem című könyv szerzője. Mert ha az ember nem ért valamit, nem tud mögé állni. Erre a mai politikában nagyon jó példa a konvergencia nevű szó. Aki ezt kitalálta, a rendszer ellensége, ugyanis amit a köznép nem ért, a mögé nem fog odaállni. A Fidesz esetében a főiskolai docensként oktató szakember pedig úgy véli, majdhogy nem épp fordított a helyzet. A legnagyobb ellenzéki pártnál sokszor átesnek a ló másik oldalára, túl rövid, demagóg és populista politikához köthető szavakat, fogalmakat használnak, amit a legprimitívebb ember is megért. „Nos, így nagyon nagy tömegbázist alakulhat ki, de ezzel párhuzamosan egy kisebb ellentábor is jelen lesz, akiknek ez a szöveg nagyon nem tetszik" - így a docens. „Az egyik az elemelkedett, a másik a populista. Az egyensúlyt még nem igazán sikerült megtalálniuk."

Helyzeti előnyben a polgármester

Kérdéseinkben kitértünk helyi problémákra, megemlítve a szegedi Fidesz érveit, miszerint

Botka László

polgármester épp azért népszerű, mert mellőzi a bonyolult kifejezéseket és a hozzá kapcsolható tetteket, mint a gazdaságélénkítő beruházás, önkormányzati törzsvagyon gondozása, adósságállomány-csökkentés stb., helyette igen jól látható építményekkel kapcsolatos beruházásokra fordítja az energiát, amitől valóban szépül a város, de a fejlődése vitatható. „Bármelyik települést nézzük, a polgármesternek azért van könnyebb dolga a kormány, a miniszterelnök politikai törekvéseivel szemben, mert egy településen belüli fejlesztés azonnal látszik" - érvelt

Görög Ibolya.

„A városban sokkal hamarabb észrevehető, ha valami elkészül, vagy ha nem. Így sokkal hamarabb számonkérhető, de épp ezért a polgármester is ügyesen kiszámíthatja, melyek azok a fejlesztési, beruházási döntések, amik jól láthatóak, elővehetőek, felmutathatóak. A polgármesternek jobb a helyzete. Másrészt egy önkormányzati ellenzék közel sem akkora veszély, mint egy kormányellenzék. A városvezetés azon nyomban reagál, leint, míg egy ország irányításában ez nem olyan könnyű. „

Akkor, hogyan kommunikáljon optimális esetben egy önkormányzati ellenzék?

" - tettük fel a kérdést. „Nem arra kell reagálni, hogy a másik mit csinál, hanem, hogy mi az, amit nem tesz" - válaszolt a stíluskommunikátor. „És amit nem csinált a vezetés, hogyan vinné véghez azt az ellenzék maga. Szóval adni kell alternatívát. A támadás önmagában kevés."

Kapálok, és lemosom a csempét

„

A hétköznapi embernek miért van szüksége stíluskommunikációra?"

- szülte önmagát az újabb kérdés. „Minden egyes embernek ismernie kell az önmagához illő stílust" - folytatta a szakember. „Mert az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy csak saját egyéniségüket kifejezve lehetnek győztesek. Mihelyt hamis képet közvetítenek az emberek - ahogy azt már a politikusok esetében említettem -, akár bolti eladó, akár orvos az illető, hiteltelenné válnak. Egy tanár nem állhat ki a diákjai elé papucsban, akárhogy fáj a lába. Mert a papucs jelentése: megyek, lemosom a csempét. Nem a tanár szerepe. A hiteles szerepem megszerzésének kell a birtokában lennem. Ez a szak erre tanít meg. A stíluskommunikátor elsődlegesen persze az öltözködéssel foglalkozik, mert a kinézet beszél először az emberről. A megjelenés stílusának kialakítását azért érdemes szakemberre bízni, mert sokunkban nincs meg hozzá a megfelelő ízlésvilág. Mit vegyél föl, hogy azt sugalld te a szakmádban egy okos, rátermett szakember vagy." „

Én most közvetítem azt, hogy egy okos, rátermett újságíró vagyok?

"- tette fel a kérdést a cikk szerzője. „Egyáltalán nem. Attól, hogy újságíró az ember, még nem kell topisnak lennie. Át kellett volna gondolni, hogy én most hová is megyek... Egy egyetemi karra, egy stíluskommunikátor szak megnyitójára, egy protokollszakértővel beszélni. Nos, ehhez talán egy ing kicsit kigombolva, nyitott pulóverrel megfelelő lehet. Sportos is maradt volna az újságíró, és nem úgy néz ki ebben a kapucnis, lógó pulóverben, mint aki most jött a kapálásból..."