A hazai piac átalakul. Megtorpant a bérleti díjjak emelkedése több nagyvárosban is.
A hazai ingatlanpiac egyik legforróbb területe, a bérleti szektor látványos átrendeződés előtt áll. A Duna House (DH) friss elemzése szerint országosan, de különösen Budapesten megtorpant a bérleti díj növekedése, ami nem elhanyagolható következményekkel jár a vidéki nagyvárosok, így Szeged piacán is. Míg a fővárosban a befektetési célú eladások aránya a 2025-ös nyári időszakban több hónapban is meghaladta a 35-40 százalékot, augusztusban elérve a 41 százalékot, addig a megyeszékhelyeken sem maradt el a reakció. A szakértők szerint a mozgás fő oka az Otthon Start program bejelentése, amely jelentős változásokat indított el a befektetői magatartásban.
A DH adatai világosan mutatják, hogy a befektetők kiszállása már nem csak budapesti jelenség. Bár vidéken vegyesebb a kép, több vármegyeszékhelyen, köztük Szegeden is érezhető volt a fokozódó piaci aktivitás. Míg 2024-ben jellemzően 23-27 százalék között mozgott a korábbi befektetésként vásárolt ingatlanok eladási aránya, 2025 nyarán és őszén városunkban is többször 30 százalék fölé emelkedett ez a mutató.
Ez azt jelenti, hogy egyre több, korábban kiadásra szánt lakás jelenik meg az eladó ingatlanok kínálatában, ami közvetlenül befolyásolhatja az albérletárakat.
A Duna House vezető elemzőjének, Szegő Péternek véleménye szerint a folyamat egyértelműen az Otthon Start program piaci alkalmazkodását jelzi. A program lényegében keresletet szív el a bérleti piacról azáltal, hogy támogatja az első lakást vásárlókat. Ez a hatás elsősorban a fővárosban érződik, de Csongrád-Csanád vármegye központjában, ahol a Szegedi Tudományegyetem miatt amúgy is élénk a bérlői forgalom, a nagyobb kínálat potenciálisan mérsékelheti a további áremelkedést. A bérbeadóknak egyre több versennyel kell számolniuk, ami stagnálást vagy – a jövőben – akár enyhe csökkenést is hozhat.
Szeged mint egyetemi és regionális központ, mindig is speciális helyzetben volt. A piacot hagyományosan a diákok és az agglomerációból ingázó dolgozók tartják mozgásban.
A jelenlegi befektetői kivonulás azonban növeli az első lakást vásárlók esélyeit.
A kiadási céllal vásárolt ingatlanok eladása révén nagyobb kínálat alakul ki a piacon, ami kedvezőbb feltételeket teremthet azok számára, akik eddig épp a drága albérlet miatt halogatták a vásárlást. Hosszú távon ez egy egészségesebb piaci egyensúlyt teremthet a bérlés és a tulajdonlás között a város vonzáskörzetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.