Újabb rendkívüli bejelentkezés Kapu Tibortól a világűrből +videók


Mint ahogy azt a SzegedMa is közvetítette, június 25-én, szerdán magyar idő szerint 8 óra 31 perckor megkezdődött az Axiom-4 misszió legénységének, köztük Kapu Tibornak az utazása a Nemzetközi Űrállomás felé, melyre csütörtökön 12:30 perckor érkeztek meg. Az ISS-en a magyar űrhajós több mint két tucat kísérletet végez el, mint mondta rengeteg munka vár rá a fenntöltött 14 nap alatt. A kilővés előtt, és az azt követő napokban azonban a második magyar űrhajós az utazás alatt - és szabadidejében, a kísérletek között - is nagy figyelmet fordított rá, hogy "kis hazánkat", a magyarságot, kiemelkedő diákjainkat vagy épp a miniszterelnököt is tájékoztassa különböző információkkal, illetve videókkal kápráztassa el a magyarokat. Ezúttal viszont egy nemzetközi interjúban öregbítette hazánk hírnevét:
Az interjú során az egyik kutatást is szemléltették röviden a mikrogravitációval kapcsolatban: