Hírzóna

60 éves az algyői olajmező +videó

60 éves az algyői olajmező +videó

60 éve robbant ki az olaj Algyőnél: a történelmi mező nemcsak ipari csoda, de egy térség sorsának meghatározó fordulópontja lett.

Kohári Nándor
16 órája
60 éves az algyői olajmező +videó

Miközben figyelmünket a rendkívüli erejű vihar és annak következményei kötötték le, egy kerek évforduló is bekövetkezett. 60 esztendeje 1965 július 7-én a Vízkutató és Fúró Vállalat által Tápén végzett vízfúrásnál 2200 méter mélységből termálvíz helyett olajkitörés következett be 1965. július 7-én.

A közvélemény számára váratlan esemény a kutatók számára nem volt meglepetés: hatvanas évek elején az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt által végzett geofizikai, szeizmikus mérések mutatták ki az algyői boltozatot, amelyen a Tröszt 1965-ben megkezdte 1. számú kutatófúrását.

Ez is a mára már ismert eredményt hozta, a becslések szerinti 600 millió hordó kőolaj és 114 milliárd köbméter földgáz nemzetközi szinten is jelentős, hazai szinten abszolút kiemelkedő lelőhelynek számított az algyői olajmező.

Olyannyira, hogy a későbbiekben a szerencsére be nem következett NATO-Varsói Szerződés összecsapás esetén a katonai tervekben Algyő is potenciális célpontnak számított.

Ennél azért békésebb és tényleg bekövetkezett fejleményekről is van bőven mit írni visszatekintésünkben. A felfedezést követő kiépülő termelés ezernyi új munkahelyet teremtett, csak Algyőre ezren költöztek, de Szeged is jócskán megérezhette a kiépülő olajipar foglalkoztatási, betelepülési hatását.

A kőolaj jelentős része a százhalombattai finomítóba került, a földgáz Budapestig jutott el. Új lakótelepek, szolgáltatási központok is fémjelezték a fejlődést.

Az országos híradásokat nem sokkal a mező felfedezését követően egy katasztrófa híre is uralta. 1968 decemberében berobbant a 168. számú kút, napi 200-300 köbméter olaj és 200-300 ezer köbméter gáz égett el. A fúrótorony megolvadva roskadt össze.

Végül a később a felgyújtott kuvaiti gázmezőkön alkalmazott technológiával sikerült megfékezni a lángoló kitörést: egy T34-es tank alapjára rászerelték egy MIG24-es vadászgép két hajtóművét, nagynyomású vizet kötöttek rá, és egész egyszerűen elfújták a tüzet.

A helyszínen ma emlékmű őrzi a hősies oltómunka emlékét. Ezt követően évtizedekig egy egészen másfajta fáklya fényét láthattuk Algyő irányából.

A kitermelés volumene napjainkra a mező kimerülésével lecsökkent, de a kiépült iparterületek hasznos bázisul szolgálhatnak további fejlesztésekhez. A közelmúlt bejelentése, hogy a MOL 37,4 megawatt teljesítményű naperőművet, valamint 40 megawattórás energiatároló rendszert épít ki Algyőnél.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.