
Rengetek fiatal táborozik együtt ÁGOTA Falván. Élményeken keresztül tanulják meg, hogy ők is értékes tagjai a társadalomnak.
Több száz, gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal tölti idén is nyarát a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson, az ÁGOTA Falván, amit immár 29. alkalommal rendeztek meg az országos ÁGOTA Tábor keretében.
A tíznapos tábor célja nem pusztán a szórakozás: a szervezők és önkéntesek azért dolgoznak, hogy a családjukból kiemelt gyermekek is megtapasztalják, ugyanolyan értékes tagjai a közösségnek és a társadalomnak, mint bárki más.
Az ÁGOTA Közösség által életre hívott tábor különleges atmoszférájában több mint ezren táboroznak együtt. A lakásotthonokból és nevelőszülői hálózatból érkező gyermekeket önkéntes segítők, pedagógusok, pszichológusok és terapeuták kísérik végig a programokon. A hangsúly nem csupán a kikapcsolódáson, hanem az önismeret és önbizalom fejlesztésén is van.
A mindennapokat sportversenyek, művészeti programok és színpadi szereplések színesítik – ezekbe ágyazva pedig csoportos foglalkozások segítik a résztvevőket abban, hogy saját értékeikre ráismerjenek, és jövőképük megerősödjön.
Csocsó-, pingpong- és szkanderbajnokságok ÁGOTA Falván:
Idén különleges vendégek is érkeztek a táborba. A Tűzfészek Tűzzsonglőr Társulat fantasztikus tűzshow-val ajándékozta meg a gyerekeket.
A káprázatos produkció során a tűz nem csupán fényforrás, hanem üzenet is volt.
Ez a tűz a ti ragyogásotok. Így ragyogja be a ti jelenlétetek ezt a tíz napot
– fogalmazott Dr. Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője.
A varázslatos élmények sora azonban ezzel nem ért véget: szegedi csillagászok érkeztek ÁGOTA Falvára, hogy betekintést nyújtsanak az univerzum rejtelmeibe. Barna Barnabás, a Szegedi Csillagvizsgáló munkatársa élvezetes előadást tartott az égbolt csodáiról, ezt követően pedig a focipályán egy tucat tükrös távcső várta a gyermekeket, akik saját szemükkel csodálhatták meg a Hold krátereit, a bolygókat és a csillagokat.
Minden távcső mellé szakember állt, hogy eligazítsa a fiatalokat az égbolt kiismerhetetlennek tűnő világában – így váltak ők maguk is egy estére csillagászokká.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.