Ez a hír is érdekelheti
Drágulás ide vagy oda, óriási az új lakások iránti kereslet Szegeden

Piaci élénkülést hozhat az új támogatás.
Márciusban elindul a Lakhatási Tőkeprogram, amelynek célja a lakóingatlan-piac fellendítése és a lakhatási lehetőségek bővítése – jelentette be hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A 200 milliárd forintos keretösszeg akár 800-1000 milliárd forint értékű ingatlanfejlesztést is elindíthat, és öt éven belül 30 ezer új lakóingatlan építéséhez járulhat hozzá.
Az elmúlt évek nehéz gazdasági környezete miatt jelentősen visszaesett az ingatlanpiaci hitelezés és a lakásépítések száma. Azonban a gazdasági fellendüléssel ismét növekvő kereslet mutatkozik az új lakások iránt – ezt szeretné segíteni az állami program. A kezdeményezést a Nemzeti Tőkeholding (NTH) koordinálja, és a cél, hogy a lakásépítések felfuttatásával az ingatlanárak növekedése is mérséklődjön.
A programhoz kapcsolódó pályázat március 17-én nyílik és március 24-én zárul az alapkezelők számára. Az elnyert források legalább 80 százalékát lakások, bérlakások és kollégiumok építésére kell fordítani, míg a fennmaradó rész irodák, logisztikai és kereskedelmi ingatlanok fejlesztésére használható fel.
A beruházóknak modern, energiahatékony épületeket kell létrehozniuk, és az elnyert támogatásokat kizárólag belföldi ingatlanprojektekre lehet felhasználni. A program minél több pályázónak kíván lehetőséget biztosítani, ezért egy alapkezelő több alappal is jelentkezhet. Az egyes alapok legalább 5 milliárd forintos támogatásban részesülhetnek, míg egy alapkezelő legfeljebb 20 milliárd forintot kaphat.
A keretösszeg szükség esetén 300 milliárd forintra emelkedhet, így a program országos szinten is jelentős hatást gyakorolhat az ingatlanpiacra, beleértve a fővárost is. Az ingatlanpiaci szakértők komoly érdeklődésre számítanak, mivel a lakáskínálat bővítése csökkentheti az árak további emelkedését, így szélesebb réteg számára válhat elérhetővé a saját ingatlan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.