Hírzóna

Kiderült, honnan vásárolhat Magyarország motorvonatokat

Kiderült, honnan vásárolhat Magyarország motorvonatokat

Lázár János számolt be a tervekről

Kovács György
2025. január 26., vasárnap
Kiderült, honnan vásárolhat Magyarország motorvonatokat

Lázár János még január elején tett vállalást tíz pontban a magyar vasút reformjára. Ekkor beszélt egyebek mellett arról, hogy 2025 júniusától visszafizetik a jegy árának felét, ha a vonat vagy a busz húsz percnél többet késik, lesz azonnal bevethető takarítószemélyzet az IC-ken és felújítják az összes mosdót a MÁV csoporthoz tartozó állomásokon - később szó volt a szegedi állomás átalakításáról is - valamint már az idén új IC-kocsik és bérelt villanymozdonyok állnak forgalomba, ami mellett tervben vannak használt motorvonatok beszerzése is.

 

Lázár János most a Boon-nak elmondta, hogy Svájccal vannak egyeztetések a motorvonatok megvásárlásáról, mint fogalmazott

komoly esély van rá, hogy Magyarország jelentős motorvonat flottát fog vásárolni az alpesi országból.

Felhívta rá a figyelmet, hogy Svájcban 90-100 százalékos pontossággal érnek célba a járművek, ugyanez Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 75 százalék körül alakul. A svájci vonatok menetrend-tartását a miniszter azzal magyarázta, hogy 

ott jó a pálya, korszerűek a mozdonyok és a vasúti kocsik.

Ráadásul amíg itthon 40-50 éves vonatok közlekednek, addig ott "tíz év után cserélik, frissítik a járműparkot". Arra viszont nem tért ki, hogy egészen konkrétan milyen svájci vonatok érkezhetnek a MÁV-hoz.

 

Milyen svájci vonatokat vásárolhat a MÁV?

Ha biztosat nem is lehet állítani, érdemes ránézni a svájci vonatpark aktuális helyzetére és megpróbálni következtetést levonni arra vonatkozóan, hogy milyen járművek szabadulhatnak fel az SBB-nél (Schweizerische Bundesbahnen), vagyis az állami tulajdonú Svájci Szövetségi Vasutaknál - írja a Világgazdaság.

A Wikipédia vonatkozó nyilvántartásából az látszik, hogy az SBB számára garmadával állnak rendelkezésre húsz év körüli vagy annál fiatalabb motorvonatok.  


 

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.