Az emberek megüzenték
A nemzeti konzultáció eredményei világosak: a magyar emberek megüzenték, hogy Magyarország jövőjét nem a tömeges bevándorlással, hanem a magyar családok további támogatásával kell biztosítani - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán kedden közzétett videónyilatkozatában.
A konzultáció eredményeiből az is világosan látszik: a magyarok felháborítónak tartják, hogy Brüsszel napi egymillió eurós büntetéssel sújtja hazánkat, mert nem veszünk részt az illegális bevándorlók elosztásában - közölte Hidvéghi Balázs.
A válaszadók 99 százaléka szerint felháborító a brüsszeli büntetés és Magyarországnak jogában áll megvédeni függetlenségét és a magyar emberek érdekeit - tette hozzá.
Mint elmondta, a kormány folyamatosan összesíti a nemzeti konzultáció eredményeit és több mint 80 százalékos feldolgozottságnál már egyértelműen látszik a magyar emberek akarata. Vagyis az, hogy a Brüsszel által erőltetett migráció helyett a magyar családokra kell alapoznunk hazánk jövőjét.
Úgy fogalmazott,
Brüsszel évek óta a tömeges bevándorlás erőltetésével akarja kezelni az európai országok népességcsökkenését. A magyar kormány viszont ezt határozottan elutasítja; szerintük Magyarország jövőjét a magyar családokra kell alapozni - emelte ki.
A nemzeti konzultáció válaszadóinak 99 százaléka egyetért abban, hogy a tömeges bevándorlás helyett még nagyobb mértékben kell támogatni a magyar családokat és meg kell duplázni a nekik járó családi adókedvezményt. Továbbá az emberek támogatásával a kormány továbbra is elutasítja a brüsszeli büntetést és kiáll Magyarország önálló döntései mellett - sorolta.
A konzultáció most péntekig, vagyis december 20-ig még folytatódik és számítunk az ön véleményére is. Ha még nem tette meg, kérjük töltse ki a kérdőívet papíron, vagy online. Magyarország meg tudja csinálni!
- fogalmazott Hidvéghi Balázs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.