Elhunyt Kéri László Munkácsy-díjas festőművész


Elhunyt a vásárhelyi művészeti élet meghatározó alakja, Kéri László. A Munkácsy-díjas festőművész 74 évet élt. Az 1949-ben született alkotó 1984-től élt és dolgozott Hódmezővásárhelyen, ahol művészi pályáját számos díj és elismerés koronázta meg.
A Budapesten született művész 1976-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, és 1984-től Hódmezővásárhelyen élt festőművész feleségével, Blaski Mártával. Az alkotópár a Kohán György utcai művészkolónia meghatározó tagja volt.
Pályája során számos rangos díjat nyert el, többek között a Tornyai-plakettet, a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé díját és a békéscsabai Alföldi Tárlatok elismeréseit. 2017-ben kapta meg a Munkácsy-díjat, 2022-ben pedig az Őszi Tárlat életműdíjában részesült.