Hírzóna

Az Országgyűlés előtt a kormánypártok törvénymódosítása a Till Tamás-gyilkosság ügyében

Az Országgyűlés előtt a kormánypártok törvénymódosítása a Till Tamás-gyilkosság ügyében

Január elsején életbe léphet

3 órája
Az Országgyűlés előtt a kormánypártok törvénymódosítása a Till Tamás-gyilkosság ügyében

Benyújtották az Országgyűlésnek a büntető törvénykönyv módosítását, amivel a kormánypártok elejét akarják venni, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények – függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el – soha nem évülnek el. Egy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmény – mint például a minősített emberölés esetei – esetében a zéró tolerancia elve érvényesül. 

A törvénymódosítás már jövő január elsején életbe léphet.

A módosítást Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője nyújtotta be, a parlament igazságügyi bizottsága pedig hétfő reggel tárgyalta a tárgysorozatba vételét.

A módosítás Till Tamás meggyilkolása miatt vált szükségessé. A fiút évekig eltűntként kereste a rendőrség. Idén augusztus 1-jén jelentette be a nyomozó hatóság, hogy megtalálták a kisfiú földi maradványait és emberölés miatt indult nyomozás.

 

Az akkor 11 éves fiút 2000-ben különös kegyetlenséggel ölte meg F. János, aki a gyilkosság idején 16 évesnél idősebb, de 18 évnél fiatalabb volt. F. János végül tanúként beismerte a gyilkosságot, de a kihallgatása után először elengedték, mert a hatóságok szerint, mivel fiatalkorú volt az emberölés idején, a büntethetősége 15 év után elévült.

Az ügyészség végül arra az álláspontra helyezkedett, hogy mégsem évült el a gyilkosság, ezért a férfit múlt csütörtökön elfogták. 

Álláspontjuk szerint az el nem évülő bűncselekmények esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt. Azt is írták, hogy a jelenleg felderítési folyamatban lévő büntetőeljárásban a főügyészség – az elkövetéskor és a jelenleg hatályos jogszabályok értelmezése során – arra a következtetésre jutott, hogy az el nem évülő bűncselekmények, így a minősített emberölés esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt. Ebből következően, ha valaki fiatalkorúként követ el minősített emberölést, az ugyanúgy nem évülhet el, mintha azt felnőttként valósította volna meg.

Az ügy kapcsán Orbán Viktor múlt pénteken, a Kossuth rádiónak adott interjúban elmondta: az eltűnt gyerekeket keresni kell, és sosem szabad feladni. Szerinte ebben nincs kompromisszum. Fontos dolognak nevezte, hogy Magyarországnak remek rendőrei vannak, majd leszögezte, hogy igazságnak lennie kell.

Ha van teendője, akkor cselekedjen

– válaszolta arra a kérdésre, hogy mi a teendője ebben az ügyben a jogalkotóknak.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.