Hírzóna

Meghaladhatja a kétmilliárd forintot, amit kormánykritikus médiumok kapnak külföldről

Meghaladhatja a kétmilliárd forintot, amit kormánykritikus médiumok kapnak külföldről

2024. június 25., kedd
Meghaladhatja a kétmilliárd forintot, amit kormánykritikus médiumok kapnak külföldről

Legalább évi egymilliárd forint értékű külföldi forrás érkezik az ellenzéki, kormánykritikus médiumokhoz - mondta Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója az intézet Sajtószabadság Magyarországon 2023 című elemzését bemutató rendezvényén.

Az igazgató úgy fogalmazott: ez az összeg csak becslés, ami - véleménye szerint - meghaladhatja akár a kétmilliárd forintot is.

Mindenkinek joga van megtudni Magyarországon - pláne ilyen politikai helyzetben, mint ami most tapasztalható Európában és a világban - hogy ki, miért, milyen szándékkal finanszíroz egyes projekteket

- hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a Nézőpont Intézet körbekérdezte a hazai sajtótermékek kiadóit a hozzájuk érkező külföldi támogatások mértékéről, ám a "politikailag releváns ellenzéki médiumok" közül mindössze 5 kiadó volt hajlandó válaszolni.

Boros Bánk Levente elmondta: javasolják, hogy a transzparencia jegyében, az állampolgárok, az olvasók tájékoztatása érdekében vezessenek be önbevallási kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy ki, mikor, honnan és milyen célból fogad el külföldi támogatásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.