Hírzóna

Lázár János: Működik az új tarifarendszer!

Lázár János: Működik az új tarifarendszer!

2024. április 14., vasárnap
Lázár János: Működik az új tarifarendszer!

Az építési és közlekedési miniszter a március elsején indult új tarifarendszer kapcsán tett közzé bejegyzést Facebook oldalán.

 

Megkaptam a március elsején indult új tarifarendszer első, teljes hónapjának számait, amelyek a legoptimistább várakozásokra is rácáfoltak

- kezdte bejegyzését Lázár János.

 

Rekordszámú értékesítés

Márciusban rekordszámú, majdnem 1 milliió (932 ezer) ország- és vármegyebérletet, illetve azok 24 órás változatát váltottak az utasok. Az új rendszer első hónapjában 33 százalékkal növekedett a jegy- és bérletértékesítés a régi tarifarendszer utolsó hónapjához képest. 

 

Rengetegen jól járnak az új tarifarendszerrel

A miniszter kiemelte, hogy a családok havi több 10 ezer forintot spóroltak a 14 év alatti gyermekek utazási ingyenességével, a kedvezmények átláthatóbbá tételével, növelésével és kiterjesztésével, valamint azzal, hogy az országbérleteket, illetve az adott vármegye bérleteit immár nemcsak a budapesti városi közlekedésben, hanem a zalaegerszegi, esztergomi, legújabban pedig az érdi helyi járatokon is elfogadják. Ezeken a településeken már megvalósult a nemzeti tarifaközösség.

 

Megvalósítjuk másutt is

- zárta bejegyzésé Lázár János.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.