Kelemen Márta kiállítása és karácsonyi könyvek a Somogyi-könyvtárban


Stólák, fátylak, legyezők a főszereplői az új tárlatnak, a karácsonyi könyvkínálat pedig süteményekről, ünnepi ételekről, illetve asztali díszekről szól.
Stólák, fátylak, legyezők – Kelemen Márta kiállítása
December 24-ig – Somogyi-könyvtár, alagsor
Hernyóselyem sálak és fátylak, nemezelt gyapjú stólák, táskák, valamint legyezők is láthatók Kelemen Márta kiállításán, a Somogyi-könyvtár alagsorában. A selyemfestéssel és batikolással színezett, virág- és levélmintákkal díszített alkotások december 24-ig tekinthetők meg. „Számomra a festett selyem maga a finomság, érintése lágy és simogató, a színek felvidítják, energiával töltik meg a lelket. Ezt szeretném közvetíteni másoknak is munkáimon keresztül” – olvasható
Kelemen Márta
bemutatkozásában.
Ünnepi nyitva tartás a Somogyiban
Karácsonykor és Szilveszter napján az ünnepekhez igazítja nyitvatartási idejét a Somogyi-könyvtár Dóm téri központja. December 24-26-ig (szombaton, vasárnap és hétfőn) a könyvtár zárva tart. December 31-én, szombaton 10–13 óráig várják az olvasókat. A fiókkönyvtárak közül a két ünnep között zárva tartanak azok, amelyek művelődési házakban működnek: a szőregi, tápai, dorozsmai és petőfitelepi könyvtárak az új év első hetében már a megszokott rend szerint tartanak nyitva. A többi fiókkönyvtár nyitva tartása az ünnepek idején sem változik.
Karácsonyi sütemények, ünnepi ételek, asztali díszek – könyvajánló a Somogyiban
Az ünnepvárás jegyében ajánlja „karácsonyi könyveit” a Somogyi-könyvtár második emeleti kölcsönzője. Magyaros, hal- és téli ételek, sültek, ünnepi torták, apró- és bögrés sütemények, édes csemegék és „tortacsodák” gazdagon illusztrált receptgyűjteményei kínálnak ötleteket az ünnepi finomságok elkészítéséhez. A karácsonyfák díszítéséhez, a természet kincseiből összeállított asztali díszek alkotásához ugyancsak kaphatnak segítséget az érdeklődők. Az ünnep szellemiségéhez illő irodalmi alkotások között magyar írók karácsonyi történeteit, Krisztus-legendákat, imákat és verseket összegyűjtő kötetek között válogathatnak az olvasók.