A választás lehetősége a luxuscikk, nem a Chanel táska - apró portré a Szegedre érkező Vass Virágról


Örömmel fogadta el a Somogyi-könyvtár Odesszai fiókkönyvtárának meghívását a regény-, és újságíró Vass Virág, hiszen szegedi kötődése ellenére szerzőként először mutatkozhatott be a közönségnek városunkban. Neve azonban már nem hangzik újszerűen az újszegedi olvasók körében sem, hiszen a női sorsokat bemutató művei kézről-kézre járnak. A szerzővel a novemberben megjelenő legújabb, Szoknya-blues című műve kapcsán beszélgetett Retek Erika, könyvtáros, ám az esemény több volt, mint egy átlagos könyvbemutató. A közönség egy intelligens és sikeres, ám rendkívül közvetlen embert ismerhetett meg, a szavak mögött pedig egy modern nő portréja rajzolódott ki.
A világ több pontján, különböző térben és időben számos nő tette fel az életét arra, hogy valami különlegeset alkosson. Sikeres női pályafutásokkal találkozhatunk akkor is, ha – témába vágóan - a média világában mélyülünk el. Gondoljunk csak
Oriana Fallaci
író, publicista és riporterre, aki nemcsak a második világháborúban vett részt olasz partizánként, hanem Vietnámból is követhettük haditudósításait vagy éppen
Barbara Waters-re
, az NBC és az ABC televíziós riporterére, aki a művészvilág neves egyéniségein kívül – mint
Kathrine Hepburn
vagy
Sir Laurence Olivier
– olyan híres politikusokkal is készített interjút, mint
Fidel Castro
,
Margaret Thatcher
vagy éppen
Indira Gandhi
. Nem meglepő, hogy ezek a nők nagy hatással voltak a Somogyi-könyvtár Odesszai fiókkönyvtárának vendégére,
Vass Virágra
is, aki hazánkban ért el irigylésre méltó sikereket szakmájában. Vass Virág gyermekként „nem” álmodott fényes karrierről, ő beérte volna azzal is, ha az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere lehet. Szülei úgy nevelték, hogy bárki lehet belőle és ő maga is hamar rádöbbent, hogy a sikerélményt az ember tanulással szerzi. Pályája kezdetén számos területet kipróbált, még rendőriskolában is tanított nyelveket, hiszen már egészen fiatalon négy nyelven beszélt. Fordító munkái kapcsán is felfigyeltek egyedi írói stílusára, így 17 évesen az a megtiszteltetés érte, hogy a Képes Újság Kisgeneráció című rovatát szerkeszthette. A napjainkban haldokló, ám komoly újságírói képességeket igénylő riport műfajának nagy rajongója, így különösen érdekes, hogy főiskolásként első állásajánlatait – egyszerre hármat is – éppen egy megnyert riportpályázat kapcsán kapta. Ekkor kezdett el a Nők Lapjánál dolgozni, amelyet 25 éves korában már, mint főszerkesztő irányíthatott. Neve azonnal felmerült, amikor a francia ELLE magazin magyarországi változatának útjára indításához keresték a megfelelő embert. Annak ellenére, hogy divatlapról volt szó – ami távol állt tőle - óriási szakmai fejlődési lehetőségként tekintett rá és fontos tapasztalatnak érezte szembesülni azzal a ténnyel, hogy a divat fogalma milyen kulturális eltéréseket mutat. „Franciaországban a plázacicák a divatos nők karikatúrájának számítanak, ugyanis ha valaki csak és kizárólag luxusmárkákat hord, úgy hiszik nincs fantáziája ahhoz, hogy megalkossa saját, egyedi stílusát”- mondta a szerző. Minden nemzetnek a saját képére kell formálnia a médiumait, hiszen míg például a távol-keleti nők jövedelmük nagy részét ruhákra és szépségápolási szerekre költik, így joggal várják el, hogy divatlapjaikban többségében képek és ajánlók szerepeljenek, addig a magyarországi nők cikkeket szeretnének az újságokban. Bár az ELLE-hez kapcsolódó munkája révén csupán egy karnyújtásnyira voltak tőle a divatmárkák luxustermékei, Vass Virág mégis azt vallja, hogy a választás lehetősége a legnagyobb luxus egy ember életében és az, ha dönthet arról, hogy céljai érdekében szembe menjen-e a konvenciókkal: „A tárgyak – még egy Chanel-táska is – az idők múlásával elkophatnak, az azonban, hogy egy ember a saját sorsával rendelkezhet egy megélhető luxus”. Vass Virág tökéletes példája a modern nőnek és vallja, hogy ha csupán egyféle utat jelölnének ki a női nem számára és minden esetben ragaszkodni kellene a hagyományos szerepekhez, akkor a világ számos színes élettörténettel lenne szegényebb. „Alkat kérdése, hogy ki hány területen képes helyt állni élete során. Vannak olyan nők, akik nem kívánnak mások lenni csak jó anyák és feleségek. Ezzel sincs semmi baj, hiszen az az ember lehet sikeres, akinek engedik, hogy a saját igényeinek megfelelő utat járja. Ám hiszem, hogy a kíváncsiság és a bátorság nagy erény, így merni kell nagyokat álmodni”.
Hegedűs Réka