Megvan az oka a Hulladékgazdálkodásnál a prémiumhiánynak


Ahogy azt korábban írtuk, a városi cégvezetők prémiumosztásánál a Szegedi Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője, dr. Koltainé Farkas Gabriella egy forint pluszt sem kapott. Úgy tűnik az egész mögött csak a pénz áll.
A
azt is leírtuk, hogy a szintén városi tulajdonban lévő Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. (SZKHT) vezetője rekord prémiumot kapott, így elsőre érthetetlen, hogy kolléganőjének ez miért nem járt. Míg a Környezetgazdálkodási cég teljes mértékben önkormányzati tulajdonú, addig a hulladékkal foglalkozó cég már csak többségileg van városi tulajdonban. Ez a különbség már a béremelésekben is látszik. Ugyanis a kizárólag városi tulajdonban lévő gazdasági társaságoknak az önkormányzat 10% körüli béremelést javasolt idén július elsejétől. Így Makrai László, az SZKHT ügyvezetője az eddigi 632 500 forintos bruttó havi fizetése 695750 forintra emelkedett. Ezzel szemben a hulladékgazdálkodási cég vezetőjének, ahogy azt már tudjuk nem járt prémium, és persze béremelés sem, mert nem áll teljes mértékig városi tulajdonban. A prémium hiányának egyik oka lehet az, hogy a társaság nem teljesített anyagilag túl jól. Igaz az éves árbevételük a tervnek majdnem az egészét, 97,8%-át teljesítette, de ehhez volt egy 200 milliós hitelkeretük, amit év közben 150 millióval még meg is kellett emelni. Ehhez jön még hozzá az is, hogy a cég az év végét nem kis mínuszban zárta. Több mint 18 milliós veszteséget termeltek, ami mellett talán érthető, hogy a cég ügyvezetőjének miért nem ítéltek oda prémiumot.