![Őrület: két egészpályás gól lőtt magyar kapus - videó](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17798525_auto_resized.jpg?ver1)
12 ország, 31 város, 62 diák és egy vonzó egyetem
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ismét számos külföldi hallgatót fogadott az ERASMUS+ program keretében. A tavaszi félévben 62 diák érkezett 12 országból, 31 városból, hogy a következő hónapokat az egyetem 10 különböző karán töltsék.
Az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága egy orientációs napot szervezett az új hallgatóknak, ahol Dr. Bene Tamás igazgató köszöntötte őket.
Beszédében kiemelte az SZTE nemzetközi elismertségét, kulturálisan sokszínű hallgatói közösségét és Szeged emberközeli, egyetemközpontú városjellegét.
A program során a diákok megismerkedtek az egyetem szolgáltatásaival, az Erasmus Students Network (ESN) szegedi szervezetével, valamint az őket érintő fontos tudnivalókkal.
Több hallgató is megosztotta első benyomásait Szegedről: a város barátságos légköre, napsütéses időjárása és elhelyezkedése különösen vonzó számukra.
Az új hallgatók most izgatottan várják az elkövetkező félévet, amely szakmai fejlődésük mellett lehetőséget kínál számukra, hogy nemzetközi barátságokat kössenek és megismerjék Magyarországot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.