Egyetem

Nagy sikerrel zárult a szegedi középiskolai földrajzverseny

Nagy sikerrel zárult a szegedi középiskolai földrajzverseny

2020. november 18., szerda
Nagy sikerrel zárult a szegedi középiskolai földrajzverseny

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete, valamint Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke által szervezett Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen évről évre a Kárpát-medence földrajzból legkiválóbb, legtehetségesebb középiskolai tanulói mérik össze tudásukat.

Az immár kilencedik alkalommal megrendezett verseny a lexikális ismeretek helyett az oknyomozó földrajzi gondolkodásra, az ok-okozati elemzésekre helyezte a hangsúlyt.

Az idei megmérettetés két szempontból is különleges volt. Egyrészt a Jakucs-verseny kilencéves történelmében rekordszámú középiskolai tanuló jelentkezett a versenyre. 2020 januárjában öt ország 100 iskolájának 220 csapatából (ebből 30 határon túli csapat) összesen 440 tanuló mérte össze természetföldrajzi ismereteit a verseny első fordulóján. Ezek az impozáns számok amellett, hogy a verseny töretlen, egyre növekvő népszerűségét fémjelzik, arra is utalnak, hogy a Jakucs verseny az egyike a Kárpát-medence legtöbb középiskolai tanulóját megmozgató földrajzversenyeinek.

Az idei verseny másik különlegessége, egyben egyedi jellemzője, hogy a november 6-7-én megrendezett középdöntő és döntő fordulói a járványügyi helyzet miatt ezúttal nem a megszokott helyszínen, azaz Szegeden, a szervező tanszéken zajlottak, hanem a virtuális térben. Az online középdöntőbe 30 csapat 60 versenyzője jutott be. A középdöntőben a határainkon túli magyar középiskolák csapatai is képviseltették magukat egy felvidéki (kassai) és egy erdélyi (nagybányai) csapat révén.

A már hagyományosan a versenyhez kapcsolódó kísérőprogramok sem maradtak el, hanem átköltöztek az online térbe rövidfilmek, videók formájában. A lelkes geográfus és földrajztanár szakos hallgatók olyan rövid videofilmeket készítettek a tanszékről, amelyek nemcsak a Szegedi Tudományegyetem geográfus és földtudományi képzéseit, laborjait és látványos műholdképfalát mutatták be, de a tudományos kutatás kulisszatitkaiba is bevezették az érdeklődő középiskolás versenyzőket.

Az első visszajelzések alapján elmondható, hogy a verseny nagy sikert aratott a résztvevők körében a kényszer szülte online megrendezéstől függetlenül. Minden tanuló kiemelte, hogy az online feladatok gondolkodtatók voltak, jól reprezentálták azt a probléma orientált földrajzos szemléletet, mellyel eredményesen kereshetjük a válaszokat korunk globális és lokális környezeti kihívásaihoz.

- Ez a verseny méltó volt egykori tanszékvezető professzorunk, a nemzetközi hírű karsztkutató Jakucs László szellemiségéhez. A döntős csapatok szóbeli feleleteit hallgatva biztos vagyok abban, hogy ezek a középiskolai tanulók bármely felsőoktatási intézményben kiválóan helyt fognak állni - fogalmazott Prof. Dr. Mezősi Gábor, a zsűri elnöke.

A döntő eredményhirdetése ugyan mindenki számára egy kicsit furcsa és szokatlan volt így online formában, de a hagyományos csoportkép ezúttal sem maradhatott el! A versenyt támogató EFOP-pályázat révén komoly (összesen több százezer forint ) értékű könyv- és tárgyjutalomban részesülhettek a középdöntő és döntő résztvevői. A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület által kiadott reprint Jakucs-kötetek egyedi ajándékot jelentenek majd minden résztvevő számára. A legjobb három csapat és kísérőtanáraik 3 napos szakmai tanulmányúton vehetnek részt 2021 nyarán, ahol szakavatottvezetők révén juthatnak el hazánk legszebb tájaira Jakucs László nyomdokain.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.