Egyetem

Elindult a tanév a Gál Ferenc Főiskolán

Elindult a tanév a Gál Ferenc Főiskolán

2017. szeptember 15., péntek
Elindult a tanév a Gál Ferenc Főiskolán

A következő tanévtől elindul a szakképzés a Gál Ferenc Főiskola keretein belül, amellyel a hiányszakákra fókuszálnak – jelentette be B. Nagy László, országgyűlési képviselő az intézmény tanévnyitóján. Elhangzott az is, hogy a képzéseivel immár öt településen jelenlévő GFF-nek ezerháromszáz hallgatója van, s ez a létszám biztosan bővülni fog az új képzés révén.

Hiány van hazánkban a szakképzett munkaerőből, ezért is pozitív, hogy a Gál Ferenc Főiskola a 2018/19-es tanévtől szakképzéssel bővül a GFF képzési palettája – fogalmazott

B. Nagy László

országgyűlési képviselő. A Csongrád megye fejlesztési biztosi posztját is betöltő politikus kiemelte, a kormány célja a családok, a gyerekek támogatása, továbbá az oktatás területére is koncentrálnak. Emlékeztetett, hogy a közoktatás jelenleg is fejlesztéseken esik át, továbbá egyre többen jutnak ingyenesen tankönyvekhez, illetve a gyermekétkeztetés rendszere is bővült. Ahogy

megírtuk

, a hiányszakmává vált építőipari szakmák köré szervezett képzéseket indítanak az egyházmegyei főiskola szakképző iskolájának szegedi tagintézményében.

Kozma Gábor

, a főiskola rektora emlékeztetett, nemcsak Szegeden, de Mezőtúron, Szarvason, Gyulán és Békésen is jelen vannak a képzéseikkel. 2011-től kezdve a GFF több intézménnyel gyarapodott, ez számokban kifejtve azt jelenti, hogy hogy míg tíz évvel ezelőtt még csak 250 diákjuk volt, ez mára 1300 főre emelkedett. A rektor véleménye szerint a Gál Ferenc Főiskola egy nagycsalád, ahol a szeretet a legfőbb érték, s mint minden család, ők is képesek begyógyítani a sebeket. Mint mondta, a főiskola a tisztelet, a folytonosság, illetve a szeretet hármas alappillérére építkezve dolgozik.

Szabó Gábor

akadémikus, az Szegedi Tudományegyetem rektora beszédében kifejtette, hogy bár az SZTE a Gál Ferenc Főiskola nagy testvére, de hiba lenne sorrendiségbe állítani a méreteket, inkább a testvériségen van a hangsúly. Azt mondta, az universitas továbbra is az együttműködésre fog törekedni a főiskolával. Kiemelte, hogy korunkban egyre nagyobb szerep jut a szakkollégiumoknak, a Szegeden működők közül külön kiemelve a Szent Imre Szakkollégiumot, illetve a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumot. A tanévnyitón

Rácz Lajos

, az SZTE-JGYPK dékánhelyettese egy második világháborús történet révén világított rá arra, hogy legyen bármilyen vallású vagy nemzetiségű az ember, a lényeg az, hogy egy az Isten. Az ünnepélyes tanévnyitón átadták a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, amelyet B. Nagy Lászlótól vehetett át a három nyertes:

Lőrincz Dávid

teológia szakos hallgatónak, Molnár Aletta óvodapedagógia szakos tanulónak és

Horvát Péter

szintén teológia szakos diáknak ítélték meg az ösztöndíjat. Ezt követte az Intézményi Ösztöndíj, valamint a Glattfelder Ösztöndíj átadása, előbbit négy hallgató, utóbbit pedig 1 tanuló nyerte el. A tanévnyitó a Boldogasszony anyánk énekkel zárult, majd délben, a dómban a Veni Sancte szentmisén vettek részt a hallgatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.