Egészség

Kemenesi Gábor pécsi virológus szerint a kínai is jó vakcina

Kemenesi Gábor pécsi virológus szerint a kínai is jó vakcina

2021. január 20., szerda
Kemenesi Gábor pécsi virológus szerint a kínai is jó vakcina

Délelőtt írtuk meg, hogy Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professzor emeritusa azt nyilatkozta, hogy az olcsó, elavult módszerrel készülő kínai vakcinák Kína külföldi térnyerését szolgálják, nekünk azonban nem szabad elkezdenünk oltani velük.

A pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium adjunktusa, Kemenesi Gábor az index.hu-nak adott interjújában viszont arról beszél, hogy

nincs kormány, amely bevállalná, hogy kétes eredetű szert adasson be nekünk.

Az interjúban külön kitért rá, hogy a tudományos felháborodást az váltotta ki korábban az orosz és a kínai vakcina kapcsán, hogy úgy kezdtek el oltani velük embereket, hogy a humán klinikai vizsgálatok harmadik fázisának adatait nem publikálták. Elvileg lezajlottak ezek a vizsgálatok, de a kutatók nem tudták ellenőriztni őket. Ugyanakkor kijelentette, hogy

jó eséllyel a Sinopharm, azaz a kínai vakcina is jó vakcina.

Hozzátette, hogy az egyes és kettes fázis klinikai vizsgálatból - amely során kisebb csoportokat tesztelnek - látszik, hogy jó profilú, jó reakciógenitású szer. A hármas fázisról, vagyis több tízezer ember teszteredményeiről viszont egyelőre semmit nem tudni, ami szokatlan,

és ez a Szputnyik vakcinára is igaz.

Reményét fejezte ki, hogy hamarosan ezekről az eredményekről is beszámolhat.

JÓ LESZ NEKÜNK A KÍNAI VAKCINA?

Ez egy első generációs vakcina, ami nem azt jelenti, hogy kukába való. Ha egy országnak van ehhez gyártósora, logikus, hogy ennek a fejlesztését viszi végig. Kínában hatalmas gyártási kapacitás van. Az inaktivált szerek, így a Sinopharmesetében jóval több tisztítási eljárási lépésre van szükség, ami összetettebb, hosszabb gyártást jelent. Emellett alapkövetelmény, hogy lehessen szaporítani a kórokozót, ám nem minden vírust lehet szaporítani. Ilyen a hepatitis B is, ezért volt hosszabb idő, amíg lett rá vakcina. Mindezek miatt szerintem 20 év múlva ennek a technikának leáldoznak. Ám a hatásfoka ennek a koronavírus-vakcinának is jó, és a gyártási technológiákat sem érdemes a vakcina minőségével összevetni - mondta az index.hu interjújában Kemenesi Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.