Egészség

Egyre több fertőzöttet ápolnak kórházban

Egyre több fertőzöttet ápolnak kórházban

2020. október 13., kedd
Egyre több fertőzöttet ápolnak kórházban

Hozzátette, hogy

egyre több, azaz 1519 beteget ápolnak kórházban, és 160 fő van lélegeztetőgépen.

Az elhunytak kivétel nélkül mind valamilyen nyomon követhető krónikus betegségben szenvedtek, életkoruk 55–93 év közé esik. Jellemző a magas vérnyomás, az érelmeszesedés és az autoimmun betegség is. A fertőzöttek között bővül az anyagcsere-betegségekben szenvedők köre is.

Az országos tiszti főorvos felhívta a figyelmet arra is, hogy a krónikus betegségeket rendkívül fontos most karbantartani.

A fertőzés nem egyformán hat mindenkire – hangsúlyozta.

Jelenleg 16 iskola 130 osztályában folyik digitális tanítás – közölte Müller Cecília, majd hozzátette: a második hullám felszálló szakaszában vagyunk, és más a koreloszlás, mint az elsőben volt. Az elmúlt két hét adatait vizsgálva kiderül, hogy kilenc százalékkal nőtt az új fertőzöttek száma. A 20–29 éves korosztály aránya 46,4 százalék, és a gyermekek fertőzöttsége továbbra sem jellemző.

A társadalom valamennyi korosztályában jelen van a vírus – tette hozzá a tiszti főorvos, aki arról is beszélt, hogy változik a területi eloszlás is: nincs már nagy különbség a sűrűn és a szétszórtan lakott települések fertőzöttsége között.

Továbbra is Budapesten van a legtöbb fertőzött, a legkevesebb pedig Békés, Tolna és Somogy megyében. A nyers halálozási szám aránya 2,5 százalék a teljes lakosságra nézve.

Az elmúlt 24 órában a védelmi intézkedések megszegése miatt 28 rendőri intézkedést kezdtek, 12 esetben pedig amiatt intézkedtek, mert a tömegközlekedési eszközökön utazók nem, vagy nem megfelelő módon viseltek maszkot.

Szeptember 21. óta a védelmi intézkedés elmulasztása miatt összesen 1168 esetben intézkedtek a rendőrök, ebből 996 esetben figyelmeztetést alkalmaztak. Az elmúlt 24 órában a hazánkba történő személyforgalomban zajló tranzitálási szabályok ügyében is intézkedtek: 38 esetben hajtottak végre rendőri intézkedést, ebből 34 helyszíni bírságot szabtak ki. Egy esetben találtak szabályszegést vendéglátóüzletnél. A hatósági házi karanténok száma jelenleg 21 990.

Újságírói kérdésre Müller Cecília kifejtette, hazánkban kevés a D-vitamin-bevitel, nyáron ez szerencsére javul a napos időkben. A téli időszakban javasolja a D-vitamin rendszeres szedését, és C-vitamin bevitelét. A mennyiséget érdemes megbeszélni a háziorvossal. Az immunrendszer erősítése érdekében javasolt a folyamatos mozgás és folyadékbevitel.

Növekszik azon intézmények száma, ahol jelen van a vírus. A napi arány tíz százalékkal nőtt az elmúlt 24 órában.

Müller Cecília szerint három tényezőn múlik a fertőzöttség: fogékony szervezeten, a fertőző forráson és a terjedés útján. Utóbbi megakadályozására kell maszkot viselni és fertőtleníteni a kezünket. A fogékony szervezet elvágását a védőoltás teszi lehetővé. Másodlagos tényezőnek számítanak az időjárási viszonyok és a zsúfolt, zárt helyiségek.

Újságírói kérdésre válaszolva az országos tiszti főorvos azt is közölte, a maszk anyagától és a nedvtartalmától is függ a védelmi képesség, éppen ezért azokat esős időben sűrűn kell cserélni.

(M1, MN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.