Ruzsára vezetett az út a boldogsághoz

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és Székkutas Önkormányzata között létrejött együttműködésnek köszönhetően gazdára talált egy kutyus a település ebrendészeti telepéről. A vörös szőrmókot Ruzsán, egy tanyán fogadták örökbe, ahol már ismerkedik a két…

Székkutas élen jár az állatvédelemben

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is hivatalos volt a székkutasi IV. Főtéri Falunapokra. A rendezvényen kutyashow, illetve állatvédelemmel kapcsolatos játékos feladatok várták a kicsiket és nagyokat.…

Kiskutyák várják szerető gazdáikat

Ismét Székkutasra látogattak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének önkéntesei. Kilátogattak az ebrendészeti telepre is, ahol pár hete nyolc kiskutya született. Az önkormányzat munkatársai a település határából mentették meg a vemhes mamakutyát, így most…

Tanácsot adtak és eledelt is gyűjtöttek az állatvédők

Több helyszínen is megjelentek a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének önkéntesei. Pénteken Székkutasra települtek ki, ahol állatvédelmi- és állatjóléti tanácsadással várták az érdeklődőket. Szombaton már Hódmezővásárhelyen állateledel gyűjtést tartottak, az akcióban összesen 156 kilogramm…