Hangzatos nevet kapott…
Mutatjuk a részleteket.…
Cica-örökbefogadó napot tartott az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden. Két csöppség hamar gazdára talált, emellett az állatbarát vásárlóknak köszönhetően csaknem 50 kilogramm tápadományt is összegyűjtöttek a szervezet munkatársai.…
Engedélyezte egy berlini meleg házaspárnak nevelt gyermekük örökbefogadását a bíróság, ez az első örökbefogadás azonos nemű házaspárok esetében Németországban a melegházasság bevezetése óta - közölte kedden a leszbikusok és melegek németországi szövetségének…
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és Székkutas Önkormányzata között létrejött együttműködésnek köszönhetően gazdára talált egy kutyus a település ebrendészeti telepéről. A vörös szőrmókot Ruzsán, egy tanyán fogadták örökbe, ahol már ismerkedik a két…
Örökbefogadó Napot tart a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete. Ezúttal hat csöppségnek keresnek új gazdát a szegedi Tágas Tér Fesztivál keretében.…
Az örökbefogadó szülőket ugyanúgy megilletik a családtámogatások, például az otthonteremtési kedvezmény, mint a vér szerinti szülőket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.…
Egyre több gyereknek van esélye intézet helyett családba kerülni - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek.…
Örökbefogadják a töves karácsonyfákat Bordányban, a többi fenyőből pedig mulcsot készítenek, melyet tavasszal a nagyközség zöldterületein hasznosítanak.…
Örökbe fogadhatják partnerük gyermekét a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő homoszexuális emberek a jövőben Csehországban.…