Minden cikk
A hajnal nem találta meg többé Szegedet… csak romjait!
1879. március 15-e. Három nap múlt a város életét megakasztó áradat után. 5458 ház térdre rogyva. Csak tenyérnyi hely épségben, a Palánk és környéke. Minden más víz alatt. És a vízben felfúvódott állatok. Meg a temetők földjéből a víz kimosta koporsók. És halottak. Nem tudtak még minden áldozatot föllelni. Van, akit már soha nem lehet…
Mint a kigyó sziszegve, mászva jött az óriási áradat
Akkor, az 1879-es Gergely-napon elmaradt a szokásos rituálé: a kóringyálás. Aznap nem jártak maskarás, papírcsákós-fakardos gyerekek házról házra, hogy kolbászt, szalonnát gyűjtsenek a soványpénzű tanítóknak. Nem volt Gergely-járás, se tavaszt hírlelő ének a madarakról, melyek „a szép kikeletkor / sok szép énekszóval / zengedeznek” – nem volt akkor zengedezés, csak süvítő szél, és az jajszót hozott. Majd a halálcsönd üzent.
Március, 1879: amikor a város „hajléktalan” lett
Azon a napon is, mint egy hete mindig, a szőregi gazda a város felé indult. Ment, friss hírekért, újságért. Azóta, hogy a hó ötödik napján a petresi dűlőnél megadta magát a védőgát, a Szegedi Híradó átállt a mindennapi megjelenésre; mert a vízmérnökök jósolták, hogy az ár nem áll meg az utolsó pillanatban, mint tette azt, kegyesen, 1855-ben…
