A Szegedi Tudományegyetem munkatársai is részt vesznek abban a kutatásban, amivel most sikerült azonosítani a Hunyadiak és Corvinok genetikai örökségét. A munkájuknak köszönhetően sikeresen azonosították a Hunyadiak utolsó két férfi leszármazottját is.…
Mátyás király maradványainak azonosításán dolgoznak az SZTE kutatói.…
Fény derülhet a Hunyadi-család származására.…
A szegedi Délikert Néptáncegyüttes és a Félegyházi Táncszínház szabadtéri táncjáték keretein belül mutatja be Corvin Mátyás uralkodását.…
Verselők, vizuális művészek és az elektronikus zene képviselői tartanak közös szabadtéri produkciót hétfőn este Kolozsváron Mátyás király szülőháza előtt, az uralkodó születése 572. évfordulóján.…
Rendhagyó közönségtalálkozó helyszíne volt november 13-án délelőtt a Szegedi Nemzeti Színház nagyszínpada.…
Igazságos Mátyás király a szegedi színház színpadán. A pénteki premier előtt Barnák László rendezővel a rövid történetekből álló darab nehézségeiről és érdekességeiről beszélgettünk.…
Ötszázötvenöt éve választották királlyá Hunyadi Mátyást, mely évfordulóra általános- és középiskolásoknak hirdetett versennyel hívta fel a figyelmet a Somogyi-könyvtár és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület.…
A magyarkanizsai Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus 6 éve dolgozik második játékfilmjén, a szerb-magyar koprodukcióban készülő Álom haván.…
Szeged történelmétől elválaszthatatlanok a szegedi ferencesek, a Mátyás téri Havas Boldogasszony templom és a mellette lévő rendház. Építésének és működésének történetét számos legenda, történet övezi.…