22 migráns adott tovább, korábban Győrig is sikerült eljutnia velük.…
A nő 7 rendbeli állatkínzás bűnéért fog felelni.…
További hat évig.…
A Makói Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állítja bíróság elé azt a két makói fiatal férfit, akik június 13-án, Makón, elkérték a sértett mobiltelefonját, majd miután az egyik vádlott fejbe ütötte a sértettet,…
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két helybeli férfival szemben, akik az egyik áruházból két televíziót tulajdonítottak el, valamint egyikük egy zálogházból is lopott.…
A Makói Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. M. vádlottat rablás bűntettének kísérletében, ezért - mint többszörös visszaesőt - 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A…
Felemás érzésekkel távoztak a Makói Járásbíróságról a Cserepes sori piacosok, a négy esetből kettőben januárban tovább folytatódik a bizonyítási eljárás, míg két esetben első fokon azt állapította meg a bíróság, hogy nem…
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki idén februárban próbált meg kirabolni egy időskorú sértettet súlyos sérüléseket is okozva neki - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.…
Harminc Cserepes sori kereskedő kapott birtokvédelmet június elején, ám a piacvezető megtámadta az erre vonatkozó határozatokat, így majd a bíróság dönt a kérdésben ősszel. Közben a piacnak fizetési felszólítást küldtek az érintettek,…
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt egy Srí Lanka-i állampolgárságú, Olaszországban élő férfival szemben, aki február 2-án kilenc Srí Lanka-i migránsnak ahhoz nyújtott segítséget, hogy Magyarország területére belépjen.…