Elsodorta a Cserepes sori piac ügye az MSZP népszavazási kezdeményezéseiről szóló sajtótájékoztatót. Gőgös Zoltán megígérte, "jó szolgálati küldetést vállal", beszél párttársaival az áremelések ügyében. A Kúria mai döntésének köszönhetően az eddig két…
Az állami földek eladását korlátoznák, valamint szeretnék, ha a 2010-ben Orbán Viktor által meghirdetett vezetői bérplafont újból visszavezetnék. Az előbbi népszavazási kezdeményezést az MSZP-s Gőgös Zoltán nyújtotta be, az utóbbit a független…
A december 2-től december 30-ig tartó időszakban, sikeresen lezárult a „Földet a gazdáknak!” program keretében a Csongrád megyei állami földek árverés útján történő értékesítése. A mai nap volt az utolsó, amelyen földrészlethez…
Igaz az országosan november közepén indult állami földárverések nagy része már lezárult, de Csongrád megyében még kedden és szerdán is lehet licitálni – írja a Magyar Nemzet. A kalapács alá néhány hektáros,…
A kormány által meghirdetett „Földet a gazdáknak” program keretében november második felében kezdődnek az árverések Csongrád megyében. Szegeden és Hódmezővásárhelyen hétköznapokon négy helyszínen várják a licitálókat, és naponta akár 32 földterület is…
Országosan kétszázezer hektár állami föld haszonbérleti pályázatát hirdetik meg heteken belül, ebből több mint 13 ezer hektár Csongrád megyében található.…