A Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt érvényes vezetői engedély hiányában vezetett személygépkocsit - írja az Ügyészség közleményében.
A vádirat szerint a vádlottat 2021. év januárjában ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt többek között 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélték jogerősen. A vádlott ennek tudatában és ellenére 2021. június 6. napján az egyik szegedi szórakozóhelyen hosszabb időn keresztül szeszesitalt fogyasztott, majd hajnali 3 órakor gépkocsiba ült és azt vezetve egy utassal elindult. Röviddel ezt követően a helyi rendőrök Szeged belterületén a vádlott által vezetett személygépkocsit ellenőrzés alá vonták és megállapították, hogy a férfi szervezetében alkohol van. A vádlott több közlekedési szabályt is megszegett.
A járási ügyészség az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, valamint a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt indult eljárásban a gyorsított eljárás szabályaira figyelemmel a vádlottat bíróság elé állította. A Szegedi Járásbíróság a férfival szemben 10 hónap börtönbüntetést szabott ki, 1 évre a közügyektől és 5 évre a közúti járművezetéstől tiltotta el. A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben a vádlott és védője fellebbeztek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.