Közélet

Részben szegedi gyűjtők jóvoltából nyílik nemzetközi vasútmodell kiállítás Békéscsabán

Részben szegedi gyűjtők jóvoltából nyílik nemzetközi vasútmodell kiállítás Békéscsabán

2023. május 3., szerda
Részben szegedi gyűjtők jóvoltából nyílik nemzetközi vasútmodell kiállítás Békéscsabán

Nemzetközi vasútmodell kiállítást rendez a békéscsabai Kandó Kálmán Vasútmodellező Egyesület május 12-14. között a Csabagyöngye Kulturális Központban.

A kiállításon békéscsabai,szegedi, tatabányai, tótkomlósi és debreceni gyűjtők jóvoltából 300 négyzetméteren építenek ki 82 méter modulrendszert hat vasútállomással H0-s méretarányban. Ez azt jelenti, hogy ami a terepasztalon egy, az a valóságban 87 centiméter - mondta a tavaly, 16 alapítóval létrejött békéscsabai egyesület elnöke.

Mohácsiné Szeverényi Ágnes a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a mostani az első saját kezdeményezésű, de rögtön nemzetközi szintű rendezvényük, amelyre Budapestenről, Nagyváradról és Aradról is várnak résztvevőket.

A mozdonyok digitális üzemmódnak mennek, tudnak hangot adni, világítani, némelyik füstölni is. Megszólal a pályaudvaroktól ismert Szalóczy Pál hangja is, hogy tolatás miatt vigyázni kell a vágányok mellett.

Kuriózumok is megjelennek, lesz olyan modell, amelyből mindössze egy létezik, és olyan is, amely alig három hete jelent meg. A kulturális központ épülete előtt lesz kerti vasút, továbbá egyedi építésű, legóból készült vasutat is lehet majd látni. "Bütyköldének" is helyet adnak, ahol a családok különféle maketteket építhetnek.

Mohácsiné Szeverényi Ágnes elmondta, a terepasztalok nagyon részletgazdagok lesznek, lesz olyan, amelyen egy tűzoltó oltja a tüzet, és olyan is, ahol billeg a játszótéri hinta, így a belépődíjas rendezvény egyaránt különlegesség lesz gyerekeknek és felnőtteknek is.

Borítókép: Körös Hírcentrum

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.